Ő volt a Romantic együttes fekete bombázója - Az énekesnő nagyon megváltozott

Völgyi Zsuzsit a Romantic együttesből ismerhette meg az ország.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Romantic együttest Gáspár Győző alapította 2000-ben, Kunovics Katinka és Jónás Andrea csatlakoztak hozzá, ám utóbbi énekesnő rá egy évre kivált a zenekarból, és helyébe lépett a kellemes hangú fekete szépség, Völgyi Zsuzsi. Miután megtörtént a tagcsere 2001-ben, még abban az évben piacra dobták a Nap, Hold, csillagok című lemezüket, melyen szerepelt az egyik legnagyobb slágerük, a Vágyom rád. Később feloszlottak, majd ismét összeálltak, és jelenleg is koncerteznek - idén januárban a Papp László Sportarénában is felléptek.

Az énekesnő sokat változott az évek alatt

Völgyi Zsuzsi nemcsak a Romanticból lehet ismerős, sokan emlékezhetnek rá még a Sztárban Sztár című műsorból is, az énekesnő 2014-ben szerepelt a TV2 szuperprodukciójában. Ekkor már védjegyévé vált fekete loknijai helyett szőke tincsekkel volt látható. Nem ekkor festette át a haját, 2013 nyarán, a VIASAT3 Szerelem a láthatáron című műsorában már szőkén szerepelt. 

A 38 éves énekesnő hálás azért, amit elért a karrierjében, emellett gyönyörű családjára is nagyon büszke. 2015-ben mondta ki a boldogító igent Gábornak, tündéri kislányuk, Glória 2017 márciusában jött a világra. A sztár korábban többször is nyilatkozott arról, hogy nagy családról álmodozik, mindenképpen szeretne kistestvért lányának, így tervben van még a babaprojekt.

völgyi-zsuzsi-régen-és-most
Fotó: Facebook/Gáspár Győző, Instagram/Völgyi Zsuzsi

Az évek alatt Völgyi Zsuzsi rengeteget változott, azonban még most is olyan szép, mint akkor, amikor a Romantic együttesben megismerhettük. Szerintünk a világosabb hajszín is remekül áll neki.

Betty Love a 90-es évek népszerű énekesnője volt - 43 évesen is nagyon dögös

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük