Erre senki sem számított! A TV2 sztárja sokkolta a nézőket

A Voice fináléja bővelkedett meglepetésekben, ilyen volt Pál Dénes napszemüveges előadása is.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kaptunk "Caramellizált Gájer Bálintot", Majka hasonmást Weisz Viktor személyében, „nagyon-nagyonozó” Szabó Kimmel Tamást, kissé hamisan éneklő Malek Andreát, fricskákat és féltékenységet. Talán így lehetne tömören összefoglalni a Voice döntőjének adását.

A vége azonban csak azoknak okozott meglepetést, akik még sosem láttak egyetlen részt sem a műsorból.

Nem maradtak el a beszólások

Minden szentnek maga felé hajlik a keze, ám a mesterek nem csak a saját versenyzőjüket tudták magasztalni. A dorgálások és a beszólások azonban most sem maradhattak el, hiszen milyen is lenne egy finálé egy kis feszültség nélkül.

Az estét duettekkel kezdték, a színpadon egymásnak adta a mikrofont Dukai Regina, Szulák Andrea, Bangó Margit és Szinetár Dóra. Ahogy azt már megszokhattuk, titkok is napvilágot láttak, így élő adásban derült ki, hogy Nádor Dávid ereiben bizony roma vér is csörgedezik, valamint hogy Szulák Andrea minden adásban küldött egy szavazatot duettpartnerére, Weisz Viktorra.

Pál Dénes és Szinetár Dóra előadásának végén az egész stúdió megfagyott egy pillanatra, hiszen arcuk olyan közel került egymáshoz, hogy mindenki a csókot várta. Erre még a próbák alatt felhatalmazást, vagy inkább utasítást is kaptak a fiú mesterétől, Mező Misitől, ám végül a 21 éves énekes csak egy rúzsfolttal fejezte be a számot - pusztán az arcát csókolta meg a színésznő.

Megfricskázta az embereket

Persze ez az este sem múlhatott volna el anélkül, hogy ne hódoltak volna a miskolci srác gyönyörű szemei előtt, a mesterek közül többen is megjegyezték, hogy azért ilyen erős a fiú támogatottsága, mert vonzó külsejével elvarázsolta a nőket. Mező Misi jó mentorként azonnal a védelmére kelt, és elmondta, a féltékenységet igazán félre kellene már tenni.

Karcsúbb, mint a 26 éves lánya! Hernádi Judit kirobbanó formában van

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Ez a nagyon tehetséges fiú nem tehet arról, hogy az édesanyja és az édesapja ilyen szépet csinált, ne jöjjünk már mindig ezzel a hülyeséggel, hogy csak a szeme miatt van itt - fakadt ki.

Erre kontrázva, mintegy geget csinálva az egészből, a következő számot direkt napszemüvegben énekelte végig Pál Dénes, nehogy bárki is elfelejtkezzen arról, ez egy ének- és nem modellverseny. Bár jószerével sokkolta a nézőket, a hangja így is mindenkit levett a lábáról, őrületbe kergetve a színpad előtt csápoló rajongókat. Mestere sem tudott nyugton maradni, felrohant a színpadra megölelni, hiszen, mint mondta, ő sem tudott arról, mire készül, de a humora megvillantása mindenképpen egy jó pontot jelent nála.

Az idő előrehaladtával a feszültség egyre csak fokozódott, a műsorvezető, Szabó Kimmel Tamás már a szavakat sem igen találta, hogy stílusosak legyünk, írhatnánk, hogy nagyon-nagyon nem, hiszen bravúrosan mutatta meg, hogyan lehet egy mondaton belül hatszor is használni ezt a formulát.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Végül a papírforma szerinti eredmény született - a Femina olvasói is megjósolták -, és fölényes győzelmet aratott az igéző szemű Pál Dénes. Mentora fel is kapta az ölébe és Somló Tamás segítségével dobálta a levegőbe.

Fotók: TV2

Ezt is szeretjük