Új arcok a kereskedelmi csatornán! Ezzel a két fiatal műsorvezetővel erősítenek

A VIVA TV egy dögös lánnyal és egy vagány sráccal erősíti csapatát.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mind tartalmilag, mind arculatilag megújult a VIVA TV Interaktív című műsora, amelyben Iszak Eszter mellett két új műsorvezető debütál április 16-ától.

A két fiatal tehetség Pizsu és Marcell, akik minden bizonnyal új színt visznek majd a VIVA Televízió műsorába, amely minden hétköznap délután három órától látható.

Színészet után műsorvezetés

Pizsu a csapat legfiatalabb tagja. A vagány, bevállalós lány 19 évesen már játszott egy websorozatban, drámatagozatosként pedig egyébként sem áll tőle túlzottan távol a színházi világ.

A színészkedés után most énekesi ambíciói vannak, és első ízben próbálhatja ki magát műsorvezetőként.

Amint bemutatkozó kisfilmjében elmondta, szeret búvárkodni, a zene terén pedig mindenevő, kedvenc műfaja az elektronikus, de szereti az R'n'B-t és a metalt is, amiből világosan látszik, hogy nem ragad le egyetlen bevált dolognál.

Az Interaktív oldalán olvasható interjúból kiderül, hogy kolléganőjére egyáltalán nem féltékeny: mivel nagyon különbözőek, nem rivalizálás, hanem együttműködés lesz kettejük között, így örül, hogy a háromból ketten lányok vezetik majd a műsort.

Marcell mellett nem lehet unatkozni

- Marcellel pedig egy gimibe jártunk, a castingot is együtt csináltuk végig, úgyhogy nagyon jó, hogy van ismerős arc is a csapatban - árulta el.

A 2012-es Glamour-gála legdögösebb sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A két dögös csaj mellett Marcell egyedüli fiúként tartja a frontot. A pörgős, lendületes fiú volt BMX-es, graffitis, most épp a beatbox a sláger nála, stúdióban készíti felvételeit.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

- Sokan mondjak, hogy be nem áll a szám. Jó, persze nem viszem túlzásba, de nem hiszem, hogy bárki egy percig is unatkozni szokott mellettem - mesélte magáról.

Fotó: VIVA TV

Ezt is szeretjük