Vitray Tamás 36 évvel fiatalabb felesége meglepő munkát végzett: el kellett tartania két gyerekét
A 92 éves Vitray Tamás negyedik felesége, az 56 éves Ivens Éva a világjárvány alatt nem mindennapi munkát vállalt, hogy eltartsa gyermekeit.
Vitray Tamás és szerelme, Ivens Éva idén februárban vonultak oltár elé, és mondták ki a boldogító igent.
Vitray Tamás feleségének munkája
A 92 éves tévés legenda és felesége között 36 év korkülönbség van, szerelmük a bizonyíték arra, hogy a kor nem több egy számnál. Vitray Tamás negyedik feleségének két gyermeke van, akiket hosszú ideje egyedül nevelt. Anyaként mindent megtett értük, a világjárvány alatt sofőrmunkát is vállalt, hogy megélhetésüket biztosítani tudja.
- A Covid idején énekesként nem tudtam a megélhetésünket biztosítani. Nagyon szeretek autót vezetni, innen jött az ötlet, hogy a sofőrszolgálat munkatársa legyek. Olyan utasokat fuvaroztam, akik ugyan autóval indultak el, de mivel alkoholt fogyasztottak, nem vezethették haza a kocsijukat. (...) Tán mondanom sem kell, ez főleg éjszakai munka volt. És azt sem kell hangsúlyoznom, hogy milyen büszke vagyok a gyerekeimre. Tamás akkor lépett be az életembe, amikor tudtam, hogy valamilyen munkát kell találnom, ami kreatívabb, továbbá nem veszi igénybe a két gyereket. Szóba került, hogy állást keresek. Ő akkor indult el a »Csak ülök... Csakazértis!« műsorával, és annak lettem gyártásvezetője. Neki pedig pár hónap után a felesége - mesélte a Meglepetés magazinnak Ivens Éva, aki már hosszú ideje magányos volt, mikor megismerte férjét.
Aarról is beszélt, hogy kis híján sokkot kapott, mikor Vitray Tamás szerelmet vallott neki, de már akkor tudta, hogy nem akar csak a barátnője vagy élettársa lenni, és fontos volt számára, hogy párja felvállalja a kapcsolatukat, és összeházasodjanak. A menyegzőt végül szűk családi körben, egy kis faluban tartották.
A 91 éves Vitray Tamás esküvői fotója: a 36 évvel fiatalabb Éva a negyedik felesége
Vitray Tamás két héttel ezelőtt egy dupla esküvőn vette feleségül párját, Évát.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Czimbal Gyula
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció