Vastag Csabáéknak még utoljára odaszúrtak Voksán Virágék: ezt mondták róluk a hátuk mögött
A Nyerő Páros tegnapi részében kialakult a top három. Voksán Virágéknak kellett távozniuk, és Vastag Csabáék jutottak a fináléba.
A Nyerő Páros hetedik évada elérkezett a fináléhoz. A tegnapi adásból kiderült, hogy Vastag Csabáék, Curtisék és Boráros Gáborék jutottak be a döntőbe, mivel Voksán Virágéknak kellett búcsúzniuk az utolsó szimpátiaszavazás után.
A negyvenéves lemezlovas és férje, Laci számítottak arra, hogy így alakul a sorsuk a játékban: minden szövetségesük kiesett, így tudták, kicsi az esélye annak, hogy bárkitől is szavazatot kapnának.
Vastag Csabáék és Voksán Virágék a Nyerő Párosban
Illetve volt még egy teóriájuk: szerintük taktika is volt abban, hogy távozniuk kellett, hiszen a többiek őket tartották a legerősebbnek a játékokban nyújtott teljesítményük alapján.
Boráros Gábor érvelése alapján ez utóbbi is beigazolódott. Hiszen az MMA-harcos a szavazásnál elárulta, akár érvelhetne azzal is, azért tartja bent Vastag Csabát és Evelint, mert ők a leggyengébbek.
Miután Voksán Virágék elmentek a bőröndjeikért, Sebestyén Balázs rákérdezett Evelinnél, milyen gondolatok kavarognak benne ezek után.
- Vegyes érzések vannak bennem, mert nagyon sokszor hangzik el, hogy gyengének tartanak minket.
Ezt a párbeszédet Voksán Virág és férje a bejárati ajtónál állva hallgatta végig, Laci itt szúrt közbe egy csípős megjegyzést. Azt mondta: „de ez az igazság” - azaz valóban Vastag Csabáékat tartja a leggyengébb párosnak. A ma esti döntőből kiderül, igaza volt-e.
Jákli Mónika így nézett ki régen
Képes összeállításunkban megnézheted, mennyire másképp festett a Nyerő Páros Moncsija régen barna hajjal és a plasztika előtt.
A Nyerő Páros Moncsija a plasztika előtt: rá sem ismerni, pláne sötét hajjal
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: RTL/Nyerő Páros