Már két éve együtt vannak! Eddig rejtegette párját Vásáry André
Vásáry André tudatosan rejtegette párját a nyilvánosság elől, pedig két és fél éve vannak együtt.
Mint kiderült, a különös hangú Vásáry André már két és fél éve él boldog kapcsolatban, párját pedig tudatosan rejtegeti a nyilvánosságtól.
Az RTL Klub Fókusz című műsorában azt is bevallotta, hogy egy eddig Magyarországon még sosem látott produkcióval is készül.
Szerencsésnek érzi magát
Vásáry Andrét a Csillag Születikben ismerte meg az ország még 2009-ben, azóta három arany- és egy platinalemezzel büszkélkedhet a különös hangú férfiszoprán, és túl van több külföldi fellépésen is. De nem csak a szakmai sikerek miatt boldog.
- Nagyon szerencsés vagyok, hogy van kivel megosztanom az örömeimet és a bánatomat is. Ez mindenképp egy nagyon jó dolog az életemben, már két és fél éve párkapcsolatban élek - mondta el az énekes.
Tavaly koncertet adott a Kossuth-díjas Szenthelyi Miklóssal és a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral, és ahogy mondta, olyan pozitív visszajelzéseket kapott a közönségétől, amelyek erőt adnak neki azokon a napokon, amikor lelkileg hullámvölgybe kerül.
- Volt olyan, akit az egyik dalom annyira megnyugtatott, és annyira szerette, hogy arra szült - dicsekedett.
A Csillag Születik felfedezettje az utóbbi időben nagyon megváltozott, mint mondta, azért kezdett el komolyabban foglalkozni a testével és a lelkével, hogy az élete teljes harmóniába kerüljön.
Soha nem hallott produkcióra készül
A testi és a lelki egyensúly megtalálásában nagyon sokat segített neki az, hogy tavaly augusztus óta rendszeresen jógázik. Otthon is szokott gyakorolni, és nagy sikerélménynek könyvelte el, hogy hosszú percekig tud fejen állni.
- Azt éreztem, hogy nem vagyok egyensúlyban, bizonyos problémák vannak az életemben. Ezért megpróbáltam keresni egy olyan mozgásformát, ami nekem is megfelelő. Fura mód épp az benne a gyönyörű, hogy rengeteget kell gyakorolni, és ennek bizony az ember érzi a hatását. De azon vagyok, hogy ebben is egyre jobb legyek - mondta el.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Most is egy fellépésre készül, az egyik rangos budapesti irodalmi körben lesz egy koncertje. Ezen a koncerten el fog énekelni egy olyan Mozart-koncertáriát, amit Magyarországon még sosem adtak elő. Idei tervei között szerepel Ázsia meghódítása is, mint mondta, ez a sors ajándéka, hogy külföldön is megmutathatja magát.
Fotók: Facebook