A Megasztárban Alekosz exe nagy meglepetés volt: Varsányi Rékától erre senki számított

Varsányi Réka már azzal meglepett sokakat, hogy besétált a Megasztár válogatójára. A produkciója volt a jéghegy csúcsa.

Varsányi Réka a Megasztárban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Ismerős arc bukkant fel a Megasztár válogatóján: a tegnapi adásban Alekosz exe, Varsányi Réka próbált szerencsét a tehetségkutatóban.

A 32 éves anyukát a legtöbben az Ázsia Expressz 2023-as évadából ismerhetik, melyben Alekosz párjaként játszott. Ezúttal viszont egy teljesen új oldalát mutatta meg, azt, hogy milyen az énekhangja.

Varsányi Réka a Megasztárban

Már Ördög Nóra is meglepődött, amikor Varsányi Réka odasétált elé két gyermekével, egyből megkérdezte tőle, hogy tud-e énekelni, mire az anyuka csak annyit válaszolt szerényen, hogy próbálkozik.

A zsűri közül is volt, aki egyből felismerte, Marics Peti rögtön tudta, hogy a kaland realityből ismerős neki. Aztán rátértek a szakmai részére – ekkor derült ki, hogy Varsányi Réka két éve jár énektanárhoz.

- Egy bátor hölggyel van dolgunk, aki így két év éneklés után bepróbálkozik egy Megasztárral – szögezte le Molnár Ferenc Caramel.

Norah Jones egyik slágerét énekelte el, ám a produkcióját Rúzsa Magdi leintette. Az ítészek egyetértettek abban, hogy Varsányi Rékának gyönyörű az énekhangja, de annyira izgult, hogy az a rányomta a bélyegét az egészre.

- Még nagyon sok technikai dolog van, amit, ha megoldasz, azt kell, hogy mondjam, hogy te pár év múlva sok gyakorlás után kiállsz ezzel a dallal, és az nagyot fog ütni – mondta el a véleményét Rúzsa Magdi.

Végül nem jutott tovább, de a zsűri egyöntetűen azt javasolta neki, próbálkozzon egy pár év múlva, mert nagyon tehetséges.

Alekosz exére rá sem ismerni: Réka így megváltozott az Ázsia Expressz óta

Varsányi Réka új frizurájával teljesen másképp fest.

Elolvasom

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Cover-fotó: TV2/Megasztár

Ezt is szeretjük