Varga Viktor kidobta a betörőt a házából: üvöltve lökte le a teraszáról
Varga Viktor üvöltve rohant a férfi felé, aki megpróbált betörni hozzá. Puszta kézzel penderítette ki.
Hajmeresztő, milyen történet látott napvilágot, Varga Viktorral olyasmi történt, ami konkrétan akciófilmek szereplőivel szokott: ő maga penderített ki egy besurranó tolvajt a házából.
A Sztárbox óta tudjuk, nem érdemes ujjat húzni az énekessel, a második évadban ő aratott győzelmet saját súlycsoportjában.
Varga Viktor kidobta a betörőt
A való életben is tudja kamatoztatni azt a kondit és elszántságot, amit anno a ringben, ugyanis ő maga penderített ki egy illetéktelen behatolót az otthonából.
- Észrevettem, hogy valaki motoszkál, nézelődik a házamba, de először azt hittem, hogy a villanyóra-leolvasó. Aztán rájöttem, hogy nem, egy betolakodó az. Ordítva szaladtam a betörő felé, majd lelöktem a teraszról, ő pedig egy kötélen csimpaszkodva mászott le a házam oldalán.
Mondta el a Story.hu-nak, majd hozzátette, nem egyedi eset volt mindez, a környéken több betörés is történt.
- Másnap egyébként a szomszédomhoz is betörtek, de ő nem úszta meg ilyen szerencsésen. Kirabolták.
A tetteseket elfogták azóta, ahogy az énekes fogalmazott immár csak a mókusok surrannak be a házába, de nekik szabad a bejárás.
Íme Varga Viktor vidéki otthona: ilyen házat nem láttunk még
Varga Viktor és édesapja saját kezűleg építik a kétemeletes házat Budakalászon.
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Cover-fotó: TV2
















