15 év alatt ennyire megváltoztak a Valami Amerika sztárjai - Fotók
A héten megkezdődött a Valami Amerika 3 forgatása.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Herendi Gábor rendező pontosan egy héttel ezelőtt elkezdte forgatni a Valami Amerika 3 című nagyjátékfilmjét. A tervek szerint a forgatás 35 napig, augusztus 2-ig tart, a film premierjét pedig 2018. február 15-én tartják a magyar mozikban. A film a Magyar Nemzeti Filmalap közel 498 millió forintos támogatásával készül.
- A Valami Amerika első részét 2002-ben, a másodikat 2008-ban mutattuk be. Az eltelt 15 év alatt folyamatosan azzal szembesülök, hogy a mozik és a televíziók újra és újra műsorra tűzik, a nézők szinte követelik a folytatást, egyfajta kultuszfilm lett. Mindkét film forgatása felejthetetlen élmény volt nemcsak a színészeknek, hanem az egész stábnak, így minden amellett szólt, hogy vágjunk bele a következő részbe. Izgatottak vagyunk, de felkészültünk, és nagyon bízunk benne, hogy a nézők a harmadik részt is legalább annyira fogják szeretni, mint az első kettőt - nyilatkozta Herendi.
A Valami Amerika 3 szereposztása nagyrészt követi az első két részét, de új sztárok is feltűnnek majd a vásznon. Pindroch Csaba, Szabó Győző, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Ónodi Eszter, Oroszlán Szonja, valamint Csuja Imre, Faragó András, Thuróczy Szabolcs, Tompos Kátya mellett a harmadik részben Pokorny Lia, Stohl András, László Zsolt, Nagy Ervin, Kovács Lehel, Döglégy és Scherer Péter is jelentős szerepeket kaptak.
A Valami Amerika 3 története szerint Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek a szélhámos Alexnek köszönhetően. A körülményeket bonyolítja a rendőrség és a két rivális maffiabanda, Baláék és Toniék is. Egy rejtélyes, milliókat érő, lopott bélyegért indul hajsza, aminek tétje a fiúk sorsa. Eszter és Timi is beleveti magát a nyomozásba, mindenki versenyt fut az idővel. Vajon ezúttal is sikerül kikeveredniük a slamasztikából?