
Vajna Timi sem volt mindig bombázó - Felismered a 2008-as fotóján?
Andy Vajna felesége elképesztően sokat változott az elmúlt kilenc év alatt.


Vajna Tímea rengeteget változott az elmúlt közel tíz év alatt. Nemcsak a neve lett más - a házassága előtt még Palácsiknak hívták -, de az öltözködési stílusa, a frizurája is sokat finomodott, emellett profiktól leste el a mesteri sminkelés alapjait.
2017 februárjában azzal okozott nagy meglepetést, hogy Amerikába költözött, szeretné ugyanis megszerezni az amerikai állampolgárságot, ehhez pedig az elkövetkező öt évben harminc hónapot kint kell töltenie. A bevándorlási hivatal ezt szigorúan ellenőrzi, mint ahogy azt is, hogy az illetőnek van-e jövedelme, betegbiztosítása és bejelentett lakcíme. Utóbbit azzal pipálták ki, hogy egy családi barát éppen üresen álló ingatlanját vették bérbe, amihez úszómedence is tartozik.
Vajna Timi amerikai tartózkodása alatt fejleszteni kívánja az angoltudását, a gazdasági ismereteit, és színészképzésre is járni fog. 2017-ben nem hagyta ki a nagy amerikai partikat, díjátadókat és fesztiválokat, míg Magyarországon csak alig tartózkodott. Férjével, Andy Vajnával is inkább külföldi nyaralóhelyeken múlatták együtt az időt.
Egyszerű lányból luxusmárkák viselője lett
Andy Vajna feleségeként Timi ma már csak luxusmárkák cipőit, táskáit, ékszereit vásárolja meg, neves hazai és külföldi divattervezők ruháit ölti magára. Nézd meg a Vajna Tímea látványos változását bemutató fotókat!
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista ovális ezüst fülbevaló14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
OLVASD EL EZT IS!