Vajna Timi sem volt mindig bombázó - Felismered a 2008-as fotóján?

Andy Vajna felesége elképesztően sokat változott az elmúlt kilenc év alatt.

Vajna Timi egykor és most
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vajna Tímea rengeteget változott az elmúlt közel tíz év alatt. Nemcsak a neve lett más - a házassága előtt még Palácsiknak hívták -, de az öltözködési stílusa, a frizurája is sokat finomodott, emellett profiktól leste el a mesteri sminkelés alapjait.

2017 februárjában azzal okozott nagy meglepetést, hogy Amerikába költözött, szeretné ugyanis megszerezni az amerikai állampolgárságot, ehhez pedig az elkövetkező öt évben harminc hónapot kint kell töltenie. A bevándorlási hivatal ezt szigorúan ellenőrzi, mint ahogy azt is, hogy az illetőnek van-e jövedelme, betegbiztosítása és bejelentett lakcíme. Utóbbit azzal pipálták ki, hogy egy családi barát éppen üresen álló ingatlanját vették bérbe, amihez úszómedence is tartozik.

Vajna Timi amerikai tartózkodása alatt fejleszteni kívánja az angoltudását, a gazdasági ismereteit, és színészképzésre is járni fog. 2017-ben nem hagyta ki a nagy amerikai partikat, díjátadókat és fesztiválokat, míg Magyarországon csak alig tartózkodott. Férjével, Andy Vajnával is inkább külföldi nyaralóhelyeken múlatták együtt az időt. 

Egyszerű lányból luxusmárkák viselője lett

Andy Vajna feleségeként Timi ma már csak luxusmárkák cipőit, táskáit, ékszereit vásárolja meg, neves hazai és külföldi divattervezők ruháit ölti magára. Nézd meg a Vajna Tímea látványos változását bemutató fotókat! 

2008-ban még Palácsik Tímeaként A Quantum csendje című James Bond-film premierjén.
Fotó: DFP
2010-ben még így nézett ki az arca, sminkből is csak leheletnyit használt.
Fotó: DFP
2011-ben Léber Barbara egyik divatbemutatóján már erősebb a sminkje, illetve a frizurájára és a ruhájára is nagyobb gondot fordított.
Fotó: DFP
2012 júniusában a VIVA Cometen ilyen csinosan, de nem túl hivalkodóan jelent meg.
Fotó: DFP
2012 szeptemberében a Hot! magazin szülinapi partiján Andy Vajnával nyíltan vállalták kapcsolatukat. Timi olyan volt, mint egy elegáns üzletasszony.
Fotó: DFP
Andy Vajna és Timi már házaspárként 2014-ben, a Design Terminál megnyitóján.
Fotó: DFP
Vajna Timi a 2015-ös Miss Universe Hungary döntőjén sokat mutató dekoltázsával hívta fel magára a figyelmet.
Fotó: BrekaCom
2016-ban a Miss Universe Hungary sajtótájékoztatóján divatos, elegáns ruhát választott.
Fotó: TV2
Amióta Los Angeles-ben lakik, Vajna Timi nem hagyna ki egy jelentős amerikai ünnepet sem: Halloweenkor bengáli macskának öltözve rótta Nyugat-Hollywood utcáit.
Fotó: Northfoto/BACKGRID, Inc.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük