Videó! Megkeseredett kamasz lett a mesemondó Utasi Árpi

16 éves múlt

Utasi Árpi 2007-ben megnyerte a Csillag születiket, ám hiába a milliós nyeremény, ugyanott tart, mint azelőtt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Arra bizonyára sokan emlékeznek még, hogy Utasi Árpi 2007-ben - a zsűri ellenében, a nézők szavazatait alapul véve - alig 14 évesen megnyerte a Csillag születik tehetségkutató versenyt.

Bár a vajdasági Csantavérről származó mesemondó ékes tájszólással, élvezetesen adta elő a mókás történeteket, azt azért már akkor érezni lehetett, hogy nem igazán neki - egyáltalán: nem egy gyereknek - való az ilyesfajta, az ország nyilvánossága előtt zajló megmérettetés.

Három napig tartó csoda

De Árpi jött, látott és győzött, nyereményül pedig, mint egy 21. századi mesében, egy éven át havi egymillió forint ütötte a markát, és ha a fele királyságot nem is, de egy vadonatúj autót mégiscsak hazavihetett.

Azaz csak hazavihetett volna. A 16 éves kamasszá cseperedett Árpi, helyesebben szólva kicsit beszédesebb édesanyja ugyanis nemrég a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel műsorában elárulta, bizony az álomautóról még Magyarországon le kellett mondaniuk. Drága lett volna a vámon átvinni, ráadásul nem tudták volna kifizetni a 25 százalékos nyereményadót sem.

Csalódások érték

Eleinte ugyan rengeteg szereplési lehetőséget kapott, sőt, a Veszprémi Petőfi Színház szerződtette is az Indul a bakterház főszerepére, de végül az újságokból kellett megtudnia, hogy az új évadban nem számítanak rá.

Azóta édesanyjával él a kis faluban, abban a házban, amit a milliós nyereményből vettek. A nyolc általános után nem tanult tovább, dolgozni pedig nem igazán tud, már csak a lehetőségek híján sem. Édesanyjával - apja elhunyt - és három testvérével a családi pótlékból és az apa után nekik járó nyugdíjból élnek.

A magyar tehetségkutatók felfedezettjei

Nézegess képeket!

Elolvasom

Bár Árpi még mindig a színészetről álmodozik, úgy tűnik, mintha egyre távolabb kerülne élete álmától. Nem véletlenül jött zavarba Hajdú Péter kérdésétől, hogy mit is vár a jövőtől.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Hát, nem tudom. Én olyan vagyok, hogy majd meglássuk, mit hoz a holnap - mondta búcsúzóul, kissé kesernyés mosollyal az arcán.

Fotó: Europress

Ezt is szeretjük