Ungár Anikó meglepő vallomása! Édesanyja örömmel fogadta a válását annak idején
Ungár Anikó meglepődött, amikor anyja örömmel fogadta válása hírét.
Ungár Anikó szerint egy párkapcsolat két emberre tartozik, ezért ebben az esetben egy anya is kívülálló. A fia, Baronits Gábor színész kapcsolataiba éppen ezért nem szól bele.
Az persze fontos, hogy ha gyermeke tanácsért fordul hozzá, akkor meghallgatja.
Örömmel fogadta a válását
Annak idején ő félve számolt be anyukájának arról, hogy el akar válni, és legnagyobb megdöbbenésére az boldogan fogadta a hírt.
- Amikor az első házasságomból nyolc év után ki akartam lépni, vagyis el akartam válni, akkor én ezt félve mondtam el a maminak, merthogy már megismertem a következőt. Én akkor voltam 26 éves, és féltem attól, hogy mit fognak szólni. Amikor én azt mondtam, hogy "Mami! Én megismertem azt a férfit, akivel mégiscsak inkább élnék tovább", akkor azt láttam mamin, hogy felcsillan a szeme, és azt mondta: "Mucikám, ez nagyon jó!" - mesélte TV2 Aktív című műsorában.
Amikor meglepődöttségében visszakérdezett, miért örül, hiszen soha nem mondott semmi rosszat a férfira, édesanyja annyit mondott: "Mucikám, én? De hát te éltél vele!"
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub
Máig megfordulnak utánuk a férfiak
A magyar kedvencek között is találunk olyan hölgyeket, akik 60 fölött is olyan jól néznek ki, hogy máig megfordulnak utánuk a férfiak. Nézd meg azt a négy sztárhölgyet, akik nemrégiben egy-egy műsorban ámulatba ejtettek bennünket külsejükkel!
Magyar bombázók 60 fölött! 4 népszerű sztár, aki után máig megfordulnak a férfiak
Nézegess képeket!
ElolvasomAnyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- válás
- műsorvezető