A '90-es években értük rajongtak a lányok! Így néznek ki ma a Shygys együttes tagjai

Megdöbbentő, mennyit változtak a fiúk.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hajszálra pontosan 18 évvel megalakulásuk után a Shygys tagjai bejelentették, újra összeállnak, igaz nem az eredeti létszámban. A 2015-ös bandában csak hárman vannak benne, Julian vagyis Gajdos Attila, Martin azaz Ács Bálint és J.D., eredeti nevén Csordás Levente. Az új dalok közül az első hasonlít majd egy kicsit a régiekre, de a többi már inkább rockos stílusban készült.

Zak a munkája miatt nem vállalta az újabb fellépéseket, mert az elmúlt években sikeres üzletember lett, amit nem szeretne feladni, Brandon pedig inkább a családjával tölti a szabadidejét.

Minden egy budapesti meghallgatással kezdődött, 1997 március 23-án, amelyet Kozso tartott, hogy megalakíthasson egy fiúbandát az amerikai Backstreet Boys együttes mintájára. A Shygys hamar a tinilányok kedvence lett, minden szoba falán látni lehetett a róluk készült posztereket. 1997 és 2001 két albumot adtak ki, a Shygys címűt és a Vágyom rádot. Legismertebb slágerük a Hello.

Nézd meg, mennyit változtak az évek során a Shygys tagjai!

Így néznek ki ma a Kölyökidő sztárjai!

A kilencvenes évek népszerű gyerekműsorának szereplői ma már nem is hasonlítanak akkori énjükre. Nézd meg, hogy néznek ki most!

Kisfia született a Kölyökidő sztárjának! Felismered még a népszerű tévéműsor szereplőit?

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük