Udvaros Dorottya: "Semmit nem bántam meg" - Interjú pályáról, szerencséről, az új Szabó István-filmről

Szabó István harminc évvel utolsó közös munkájuk, az 1988-ban bemutatott Hanussen után új filmjében a főszerepet ismét Klaus Maria Brandauerre bízta, akivel olyan világhírű filmeket forgatott, mint az Oscar-díjas Mephisto és a Redl ezredes. A Szabó István eredeti forgatókönyve alapján készülő Zárójelentés operatőre a rendező állandó alkotótársa, Koltai Lajos lesz. A 2019 második felére várható filmben Klaus Maria Brandauer mellett olyan neves színművészek játszanak, mint Eperjes Károly, Kerekes Éva, Udvaros Dorottya, Stohl András, Csomós Mari, Szirtes Ági, Börcsök Enikő, Csákányi Eszter és Szarvas József. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas Udvaros Dorottya szerint Szabó István nagyságát és különlegességét az is mutatja, megteheti azt, hogy - kötelező castingkörök helyett - maga válassza ki a filmje főszereplőit.

- Manapság egy casting director keresi fel a művészt azzal, hogy valaki forgatni akar egy filmet, és szeretnék elhívni egy próbafelvételre, egy meghatározott karakterre. Csodálatos dolog, hogy Szabó István - szakmai nagyságából adódóan is - megengedheti magának, hogy személyesen keresse meg azokat a színészeket, akikkel dolgozni szeretne, és azt mondja: "írtam egy könyvet, van benne egy szerep, amit, szeretném, kedves Dorottya, ha eljátszana". Nyilván megtehetné, hogy az egyik asszisztensével hívat fel.

Akkor is el lennék ájulva a boldogságtól, de így aztán különösen!

Szerzői filmről van szó, István maga írta a forgatókönyvet. Különleges lelkiállapotba kerül az ember, ha azt érzi, hogy István rá gondolva írt meg egy szerepet. Amikor elkezdtem a pályámat, ez a hozzáállás természetes volt, és ennek köszönhetően rögtön kialakult egy személyes viszony a rendezővel. Így történt anno is, amikor Istvánnal legelőször forgattam, ez egy lényeges kiindulási pont. Egy ilyen első benyomás mélyen megbúvó bizalmat ad, és ilyenkor a színész vakon bízik a rendezőben. Biztos lehetek abban, hogy István a felvett jelenetek közül azt fogja majd kiválasztani, amiben én vagy mi, a színészek a legjobbak, leghitelesebbek vagyunk. Az is nagy boldogság, hogy - mint az első közös filmünk esetében - most újra Koltai Lajos operatőrrel dolgozhatok együtt. 

- Szabó Istvánnal már dolgozott együtt: az 1985-ös Redl ezredes és az 1991-es Találkozás Vénusszal című filmjében is szerepelt. Hogyan érez, ha visszagondol ezekre a forgatásokra?

- Koncentrált nyugalom - ez a meghatározó érzés él bennem. István nagyon ért a színészvezetéshez. Hihetetlen érzékkel, igen finoman látja, hogy az ember egy próba alatt mifelé megy. Várja is, hogy a színészeiből új impulzusok törjenek elő, és mindazokat a gondolatokat, érzéseket, amiket én viszek a filmbe, láthatatlan kezekkel beleszövi abba a jelenetbe, amit ő előzetesen elképzelt. Emellett igazán elmélyülten lehet vele dolgozni, pedig egy forgatáson annyi minden kizökkentheti az embert. Nem zavar meg semmi, csak a feladatomra figyelhetek, hogy a partneremmel és a rendezővel kialakuljon a munkafolyamat során az az egyetértés, ami szerintem később érződik a filmvászonról.

- Ezek szerint Szabó Istvánnak jól körülírható, igen pontos elképzelései vannak azokról a karakterekről, amelyekre kiválasztotta a főszereplőket?

- Pontosan azért, mert ő választja ki a színészeket, akikkel együtt szeretne dolgozni, egy olyan bizalmi viszony alakul ki, hogy nyugodtan mondhatom: "István, én ezt teljesen másképp szeretném mondani" vagy "Mi lenne, ha én ezt egészen máshogy csinálnám?”.  Ezekre a felvetésekre mindig nagyon nyitott. "Rendben, legyen úgy" - mondja, pedig ő írta a jelenetet, és nyilván ezerszer átgondolta.

A rendező a legfontosabb eleme a filmnek - még sokkal fontosabb, mint a színházban -, mégis azt érzem, hogy teljes mértékben alkotótársként kezel.

Ez pedig megemel, szabaddá tesz, hiszen nincs szorongás bennem, hogy valamit elvárnak tőlem, és meg kell felelnem. Éppen ellenkezőleg, úgy érzem, minden apró észrevételem és rezdülésem fontos, bátran gondolkozhatok. 

- A Zárójelentés című film alaptörténete, hogy, miután a főhős orvosprofesszor meglátogatja édesanyját a szülőfalujában, elvállalja a körzeti orvos pozíciót. Ebben a beosztásban kénytelen szembesülni azzal, hogy vidéken, egy zárt közösségben milyen mélyen befolyásolja az emberek életét, ha valaki visszaél a hatalmával. Ön a professzor feleségét alakítja.

- A professzor és a felesége egy jól működő házasságban élnek, van egy közös lánygyermekük is. Mindketten imádják a szakmájukat - én egy opera-énekesnőt alakítok -, sok energiát fektetnek a hivatásukba. Fontos a történetben, hogy a professzort nyugdíjazzák, és ezért úgy dönt, hogy a hivatását szülőfalujában folytatja tovább, távol a fővárostól, távol a feleségétől. A film azt is bemutatja, hogy egy ilyen mély és szoros kapcsolatban élő házaspár hogyan dolgozza fel az elszakadást, ez a két ember miképp tud megmaradni egymásnak.

- Szabó István Oscar-díjas filmje, a Mephisto, valamint a Redl ezredes és a Hanussen, amelyeket Oscarra jelöltek, azt mutatták be, a hatalom hogyan teszi tönkre az embereket - nem véletlenül nevezik a három, egymás után készült alkotását a hatalom és egyén trilógiájának is. Ön az édesanyja életútján keresztül láthatta, milyen mértékben képes ártani a hatalom: édesanyja, Dévay Kamilla színésznői pályája éppen csak elindult a Nemzeti Színházban, amikor koholt vádak alapján három évre letartóztatták, majd három évre internálótáborba vitték. Ezt követően sokáig csak vidéken engedték fellépni, filmes és tévés pályafutását is betiltották, díjakat nem kapott, hiába terjesztették fel többször. Amikor rehabilitálták, már késő volt, lelkileg és testileg megtörték.

- Ezek olyan mély és fontos dolgok, amik beleivódnak az ember zsigereibe. A szüleim házasságát hogyan ellenezte a két család, ők mégis kitartottak egymás mellett. Hogy az édesapám színházrendezőként sokkal magasabb beosztású ember lehetett volna a szakmájában, mégis kitartott édesanyám mellett, aki politikailag üldözött volt. Ezek az érzések minden porcikámat és sejtemet átitatják. Amikor egy nehéz jelenetre készülök, amiben például sírnom kell, nekem nem az okoz nehézséget, hogy megteremtsem ezt a lelkiállapotot, inkább fegyelmeznem kell magam, hogy ne kezdjek túl hamar sírni.

Tavalyelőtt forgattuk a Terápia című sorozatot, Gigor Attila rendezte az én karakteremet, akinek bonyolultak a családi kapcsolatai, az anya-lánya viszonya. Nem is tudom, hányadik részt vettük fel, amikor Attila azt mondta: „Itt még nem sírhatsz, ez még nem az a rész!” A jéghegynek itt még csak a csúcsa látszódhat.  

- A Terápiában teljesen más karaktert játszik, mint A mi kis falunkban - ráadásul műfajukban is különböznek: az HBO sorozata dráma, az RTL Klubé vígjáték. A 2016-os Kút című filmben, amit Gigor Attila rendezett, szintén egy másik oldalát mutathatta meg. Mi lehet az oka, hogy ennyire eltérő szerepekre hívják?

- A Terápiában színésznőt alakítok, itt, a Zárójelentésben egy opera-énekesnőt, tehát egy kicsit azért mégis hasonlítanak abból a szempontból, hogy a két ember nagyon szem előtt tölti az életét. A Kút azért volt izgalmas, mert egy rendkívül erős, rövid jelenettel kellett elindítani a filmet. Attila nagy súlyt helyezett a vállamra, amikor a film bevezető jelenetét rám bízta. 

Hálát adok a sorsnak, hogy nem egy végtelen hosszú sorozat egyik szereplője vagyok, akinek évtizedeken át ugyanazt a karaktert kell játszania.

Nem is tudom, kibírnám-e. Nekem megadatott, hogy a színházban, a filmekben igen eltérő szerepeket játszhatok el, ami színészileg csodálatos és izgalmas feladat.

- Megadatott, vagy sokat kellett tennie azért, hogy ne skatulyázzák be egy karakterbe?

- Úgy érzem, jól indult a pályám. Kétségtelen, hogy szerencsém is volt, de tudatosan is törekedtem arra, hogy sokfélét játszhassak. 

- Hagyta, hogy megtalálják a szerepek, vagy kopogtatott a rendezők ajtaján az elképzeléseivel?

- Ez valószínűleg alkati kérdés. Én az a típus vagyok, aki azt gondolja, hogy

ha egy szerep az enyém kell, hogy legyen, az meg fog találni. Ez mindig így is történt. Soha nem kellett mennem, kérnem.

Volt, hogy az egyik színházban, ahol ígértek egy izgalmas szerepet, fölmondtam, és átszerződtem egy másik színházhoz, ahol a következő évben eljátszhattam azt a bizonyos szerepet. Ez nyilván nagy szerencse, de mindenképpen kell egyfajta nyitottság is. 

- Nincs is semmi, amit megbánt, vagy visszagondolva másképp csinált volna?

- Nincs. Semmit nem bántam meg. Lehet, hogy akkor hülyeségnek tűnt, amit tettem, de akkor úgy döntöttem, és elfogadtam, belenyugodtam az adott helyzetbe. Vállaltam a következményeket, és mindig vártam az új feladatokat.

- Nemcsak a színes pályája irigylésre méltó, hanem a külseje is. Minek köszönheti a kortalan szépségét?

- Egyrészt nyilván szerencsés vagyok, és jó géneket örököltem. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nekem, mint színésznek oda kell figyelnem a fizikai, lelki és szellemi állapotomra is. Amikor héttől tízig előadásom van, vagy hajnaltól éjszakáig forgatok, akkor is minden pillanatban a maximálisat kell nyújtanom. De szerintem a titok az, hogy azt csinálom, amit szeretek. 

• sztár
• udvaros dorottya
• interjú
• film
• interjúk
• Hazai sztár