A TV2 sztárja otthagyja a műsort, ami híressé tette: ezzel indokolta a döntését
A Kőgazdag fiatalok sztárja két évad után már biztos nem szerepel többet. Tuvic Aleksandra elmondta, miért.
Bár a TV2 sztárja, Tuvic Aleksanda a Nagy Ő-ben szerepelt először a képernyőn, a Kőgazdag fiatalok című realityvel lett országosan ismert.
A műsor 2023-ban startolt el, a benne szereplők pedig pillanatok alatt híresek lettek, egy-két aranyköpésük a mai napig fennmaradt.
Tuvic Aleksandra a Kőgazdag fiatalokban
Tuvic Aleksandrának is voltak felejthetetlen pillanatai, például, amikor azt mondta, hogy a szilikon számára olyan, akár az oxigén vagy a tény, hogy nem rejti véka alá, rengeteget költ plasztikai beavatkozásokra.
Az Instagram-oldalán történetben tette közzé, annak dacára, hogy így lett ismert, otthagyja a Kőgazdag fiatalokat a második évad után.
Bár a csatorna részéről még nem érkezett hivatalos bejelentés azt illetően, lesz-e harmadik évad, az biztos, hogy Tuvic Aleksandra nem szerepel benne.
– Őszinte leszek, nem tudom, lesz-e harmadik évad, de egy biztos, hogy én már nem leszek a részese. Úgy gondolom, részemről kimaxoltam a sorozatot, nagy betekintést engedtem az életembe, és megmutattam mindent magamból, amit ezen a téren és műfajban tudtam, és ezt itt így, ebben a formában nem szeretném tovább folytatni. Nem érzem már önazonosnak. Ugyanakkor jövőre 29 éves leszek, és már nem kőgazdag fiatalként szeretnék a köztudatban lenni. Az életemnek ez a része a második évaddal lezárult – indokolta meg a döntését, szavait a Blikk szemlézte.
8 általánosa van, mégis ő a TV2 kőgazdag sztárja: Ferrarival jár, százmilliókkal dobálózik
A TV2 Kőgazdag fiatalok realityjében egy ország ismerte meg Herceg Csabát. Kiderült, úgy lett milliárdos, hogy csak az általánost végezte el.
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!