Babát vár a magyar sztárpár - A volt híradós babapocakos fotóval tudatta
Tücsi és jégkorongozó vőlegénye, Sofron István első babájukat várják.
Aryee Claudia Dedeivel a nézők először az RTL Klub Havazin című műsorában találkozhattak, majd 2014 nyarán a SportKlub híradósa lett. 2016-ban Tücsi a Sláger TV-hez szerződött, és a Sláger FM-en is vezetett műsort, 2018 januárjában végül mindkét helyen felmondott, és úgy döntött, youtuberként folytatja tovább karrierjét. Vőlegényével a vlogjukban jelentették be azt is, hogy babát várnak.
- Kisbabánk lesz, aminek nagyon-nagyon örülünk. Igazából mi már régóta tudjuk, nyár közepe óta. Elég hamar rájöttünk, mert a terhesség elején borzalmasan rosszul voltam, és az eléggé gyanús volt. Igazából Sofi mondogatta napok óta, hogy vegyünk egy terhességi tesztet, aztán egy szép balatoni reggelen megcsináltam, és pozitív lett - kezdte a mesélést Tücsi.
- Nagyon-nagyon örültünk neki, mert már vártuk, terveztük. Örülünk, hogy ilyen hamar összejött. Boldogságban telt az elmúlt három hónap. Már túl vagyunk a 12. héten, megvolt a nagy ultrahang, minden rendben van. A nemét még nem tudjuk, ez majd csak a jövő héten derül ki - vette át a szót a harmincéves sportoló.
A 32 éves kismama azt is elárulta, hogy a barátaikkal egy bulit szerveznek, számukra is ott fog kiderülni, hogy kislányuk vagy kisfiuk lesz-e.
A szerelmesek 2016 nyarán jöttek össze, de csak az év decemberében vállalták fel a nagy nyilvánosság előtt, hogy egy párt alkotnak. Egy évvel később eljegyezték egymást, idén nyáron pedig egy esküvői ruhás videó miatt már sokan azt hitték, titokban egybe is keltek. Tücsi egy Instagram-posztjában elárulta: a videó egyfajta édes bosszú volt, fricska azoknak, akik a vészharangot kondították, és lesajnáló üzeneteket írtak neki amiatt, mert az eljegyzés utáni évben nem tartották meg az esküvőt. Akkor azt is hozzátette, 2019-ben összeházasodnak.
Jól megnőtt Kiss Ramóna babapocakja - Friss fotókon a várandós sztárkismamák
Nézegess képeket!
ElolvasomVásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- kovács katalin
- sportoló