Hihetetlen! A Szomszédok óta alig öregedett Trokán Péter

Az ember alig hinné, hogy Trokán Péter, a Szomszédok Szelényi Jánosa már 2 gyönyörű felnőtt lány édesapja.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Bár már 1999-ben véget ért a gazdagréti panelközösségben játszódó Szomszédok forgatása, a benne szereplők nevére még mindig emlékszik az ember. Így elég annyit mondanunk, hogy Trokán Péter, és az egykori nézőnek máris beugrik a bajszos János, aki Alma - Fehér Anna - oldalán igyekezett megtalálni a boldogságot, több-kevesebb sikerrel.

Nos, ha elnézzük a színészről készült legutóbbi fotókat, szinte alig hiszi az ember, hogy az utolsó epizód óta bizony eltelt több mint tíz év. Merthogy Trokán Péter hiába tölti be nyáron a 64. életévét, szinte semmit sem változott, ugyanolyan jóvágású, mint amilyennek megismertük annak idején, legfeljebb az ősz hajszálaiból lett egy kicsit több.

Nem lustult el

Bár a sztár úgy véli, leginkább a génjeinek köszönheti, hogy még mindig remek formában van, azért ehhez bizonyára hozzájárul az is, hogy a hatodik ikszen túl sem vesztette el lelkesedését, legyen szó akár a családjáról, akár a borászatról.

Talán kevesen tudják, de volt feleségétől, Papadimitriu Athinától született két lánya, Nóra és Anna, a szülők példáját követve elvégezték a Színművészetit, így most már nemcsak gyermekeiként tekint rájuk, hanem kollégáiként is.

Imádja a lányait és a hobbiját

De nyoma sincs semmiféle féltékenységnek - ahogy a Best magazinnak elmesélte, igazán tehetségesnek tartja őket, és igyekszik minden premierjükön jelen lenni, hogy aztán tanácsaival is segítse fejlődésüket.

Amikor pedig nem szakmáznak, Trokán Péter akkor is fontosnak tartja, hogy nyaranta egy-egy hetet együtt tudjanak tölteni - mint a lányok gyerekkorában. Emellett pedig a színész szenvedélyes borász is, a szőlővel való foglalkozás számára a tökéletes kikapcsolódás.

A legkedveltebb magyar sorozatszínészek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Akik kedvelik a Jászai-díjas színészt, azok mostanában nemcsak budapesti Nemzetiben, hanem Szombathelyen is találkozhatnak vele, a sztár ugyanis az ottani Weöres Sándor Színház társulatának a tagja.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ám ha valaki a televízióban szeretné látni, az kapcsoljon az M1-re, ott minden kora délután megnézheti a Szomszédok legújabb ismétlését.
Ezt is szeretjük