Szívszorító vallomás! Törőcsik Mari nem tudja feldolgozni Garas Dezső halálát

Törőcsik Mari a DTK Show-ban Garas Dezső haláláról is vallott.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Törőcsik Marit 21 éves korában, a Körhinta című filmmel ismerte meg az ország. Hazánk egyik legkedveltebb színésznője azóta számos szerepet eljátszott, munkásságát jó pár kitüntetéssel ismerték el.

A 76 éves művésznő a DTK Show ma esti adásának vendége lesz az m1-en. Amint D. Tóth Krisztának elmondta, egyre jobban megviseli szerettei elvesztése, nehezen tudja feldolgozni, hogy egyre több pályatársától kell végső búcsút vennie.

Sok pályatársát elvesztette

A Körhintából ma csak én élek - jegyezte meg a Nemzet Színésze, aki egyik legjobb barátjának, Garas Dezsőnek a távozását a mai napig nem tudta felfogni.

A beszélgetésből az is kiderült, hogy Garas Dezső a halála előtt nem sokkal jelezte a Nemzeti Színház felé, hogy szeretne visszavonulni.

- Azonnal felhívtam: "Te gazember! Ha nem akarsz többet játszani, akkor mellettem fogod kimondani az utolsó mondatot, mert mellettem mondtad ki az elsőt is" - mesélte a színésznő utalva első közös szerepükre, amikor főiskolásként együtt statisztáltak Az ember tragédiájában.

- És így is lett, mellettem mondta ki az utolsó mondatát, csak ezt senki nem tudta - tette hozzá.

Visszatért a halálból

A színésznő négy évvel ezelőtt maga is szembenézett a halállal, amint most elmondta, a visszatérésben a feléje áradó szeretet is segítette.

- Hál' Istennek a nagy elmenetelemből szépen visszajöttem, ez az ország szeretetének is köszönhető. Mindig úgy gondoltam, hogy van a közönségnek egy része, amely ölben tart, és minden nehézségen átsegít - árulta el.

Ezért mondott igent Törőcsik Mari! Rendhagyó felkérésnek tett eleget

Nézegess képeket!

Elolvasom

Most szerencsére jól alakulnak a dolgok: július óta folyamatosan dolgozik, filmet forgatott, három színházi premierje volt, és hét darabban játszik egyidejűleg.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

És hogy hogy van minderre ennyi energiája?

- Abba ringatom magam, hogy nem azért szeretnek a színházban, mert egy kedves öreglány vagyok. Mámoros érzés a közönség szeretete - vallja, véleménye szerint ugyanis ez ad neki életerőt.

Fotó: MTVA, Zih Zsolt

Ezt is szeretjük