Ő Csányi Sándor színésznő felesége – Gyönyörű estélyit viselt a Magyar Filmdíj-gálán

Csányi Sándor és felesége, Tenki Réka egy filmforgatáson ismerkedtek meg.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tenki Réka a harmincas színészgeneráció egyik legkiemelkedőbb alakja. A 2009-es POSZT-on a legjobb 30 év alatti színésznő díjával tüntették ki, megkapta a Színikritikusok díját a A legígéretesebb pályakezdő (2008/2009) és A legjobb női főszereplő (Egyasszony, 2016) kategóriában, 2010-ben Junior Prima Díjat, 2018-ban Jászai Mari-díjat kapott. Évekig játszott a Katona József Színházban, majd a Nemzeti Színházban, 2016 óta pedig az Örkény Színház társulatának tagja. 205 óta 14 filmben szerepelt, így játszott a Testről és lélekről vagy a Budapest Noir című alkotásokban. Az előbbiben nyújtott alakításáért tavaly Európa tíz legígéretesebb tehetsége közé választották Berlinben.

Férjével, Csányi Sándorral a 2009 decemberében bemutatott Polygamy forgatásán szerettek egymásba. A színészpár házassága azóta is harmonikus, 2014-ben megszületett Luca lányuk.

A házaspár a vasárnap este megrendezett 4. Magyar Filmdíj-gálaesten, amin a moziforgalmazású alkotásoknak járó elismeréseket osztották ki a Vígszínházban, együtt adott át díjat. Tenki Réka a gálaesten káprázatosan nézett ki a Zhoja Szalon zöld estélyi ruhájában.

tenki-reka
Fotó: Instagram/Tenki Réka

Arról, hogy milyen a házassága Csányi Sándorral, Tenki Réka a WMN magazin Elviszlek magammal című műsorának egyik áprilisi adásában mesélt. D. Tóth Krisztával együtt ő maga is rácsodálkozott arra, hogy milyen régóta működik a kapcsolatuk.

- Főleg úgy, hogy azóta építkeztünk is, úgyhogy mindent megtettünk azért, hogy elváljunk, de nem sikerült - mondta nevetve Tenki Réka.

Azt is elárulta, hogy férje nemcsak jótanácsokkal segíti, hanem néha virágot, ebédet vagy vacsorát hagy az Örkény Színház portáján, amikor ő dolgozik. Amikor elbizonytalanodik, szintén számíthat a párjára, sokszor Csányi Sándor adja vissza az önbizalmát.

- A férjem nagyon bölcs ember, ő sok jót szokott nekem mondani, amivel megerősít engem – mesélte az április 24-i adásban.

A Tenki Rékával készült beszélgetés D. Tóth Kriszta Elviszlek magammal című műsorának legújabb epizódja, amely a wmn.hu magazin YouTube-csatornáján látható.

Geszti Péter felesége nemcsak szép, okos is

Geszti Péter 2008-ban vette feleségül kedvesét, Editet, aki két kislánnyal ajándékozta meg: Sára Lujza 2009-ben született, Lenke Róza pedig 2011-ben jött világra. Tudtad, hogy Edit a férjével együtt tavaly berobbant a magyar filmiparba?

Geszti Péter feleségével érkezett filmjük premierjére - Edit gyönyörű volt

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük