A magyar műsorvezető szülésénél problémák léptek fel

Szívszorító vallomás

Tatár Csilla blogjában mesélt a kis Milán születéséről.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tatár Csilla tavaly novemberben hozta világra első gyermekét, de csak most, blogbejegyzésében mesélt arról, hogy a szülés nem volt komplikációmentes.

Az MTVA műsorvezetőjének vallomását minden nő megkönnyezte - köztük gyerekes anyukák és babáról még csak álmodozók egyaránt.

Komplikáció a szülésnél

Tatár Csilla csak 2014-ben - miután tönkrement házassága Gönczi Gáborral - árulta el, éveken át küzdött azért, hogy kisbabája legyen: két évig hiába próbálkoztak, majd mesterséges úton teherbe esett, a kicsi szíve azonban megállt.

Nem csoda, hogy madarat lehetett volna vele fogatni, amikor tavaly megtudta, hogy gyermeket vár. Az sem nagyon zavarta, hogy a hetedik hónapra 12 kilót hízott.

Anyukaként írt első blogbejegyzéséből kiderül, hogy a kilencedik hónapra végül 20 kilóval mutatott többet alatta a mérleg. Nem számított, csak hogy a kiírt időpontot már átlépve mielőbb a karjában tarthassa egészséges kisfiát. Erre végül 2015. november 19-én sor is került, de nem zajlott minden problémamentesen.

Blogjából kiderül, hogy kilenc óra vajúdás után a baba szívverése lelassult. Ez az a mondat, amit egyetlen szülőszobában fekvő nő sem szeretne hallani, pláne olyan előzményekkel, mint Tatár Csilláé. A szülést vezető orvos és segítői gyors reagálásának köszönhetően végül Milán egészségesen felsírt. Ma már 6 kiló, jól eszik, már nem hasfájós.

Demcsák Zsuzsa a gála szépe volt a tűzpiros estélyiben

Nézegess képeket!

Elolvasom

Tatár Csilla szívszorító és egyben humorosan megfogalmazott vallomását sok nő megkönnyezte, a Faceboookon sokan írták le neki, mennyire meghatóra sikeredtek a sorai. 

"Hajnali 3-kor sírva ülni a kanapén csak az tud így, aki megéli, amit Te is! Na jó, lehet, hogy nem, de velem ez történt... augusztus 3-án ugyanezt, de pontosan ugyanezt éltem át, csak gyorsított tempóban, a "miért nem sír" kérdéssel, majd a hasfájós cseppekkel, és mindennel együtt. Köszönöm, hogy olvashattam! Továbbra is sok szépet és jót, boldogságot kívánok!" - írta egy hölgy.

Fotó: Facebook/Tatár Csilla

Leadkép és Facebook-kép: MTVA/Ősi György

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük