Tatár Csilla ezért hagyta ott valójában a TV2-t! Tiszta vizet öntött a pohárba

Vallomás

Tatár Csilla műsorvezető egy interjúban mesélt a részletekről.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tatár Csilla elárulta, valójában miért mondott fel 2014-ben a TV2-nél, és igazolt az MTVA-hoz.

A Dal és a Magyarország, szeretlek! háziasszonya az index.hu-nak mesélt a két évvel ezelőtti időszakról.

"A TV2-nél minden ajtót bezártak előttem"

Tatár Csilla 12 évig dolgozott a TV2-nél. Gyakornokként kezdte, majd a ranglétrát megjárva riporter, felelős szerkesztő és végül műsorvezető lett. Új kihívásokra és feladatokra vágyott a csatornánál, ám állítása szerint ezt nem kapta meg.

- 2014 júniusában kezdtem el először ezen gondolkodni, és jutottam arra, hogy ha szeptemberig nem történik valami, mármint a TV2-nél, akkor lépnem kell. Addigra már 12. éve dolgoztam a csatornánál, több tucat műsor volt a hátam mögött, és úgy éreztem, a szakmai utam addig a pontig szépen haladt, és elérkezett a pillanat, amikor szerettem volna továbblépni és nem csak rutinból csinálni a feladataimat.

Erre akkor nem kaptam konkrét választ, aztán augusztus környékén jött a hír, hogy Ördög Nóra átigazolt a csatornához, és akkor egyértelművé vált számomra, hogy nekem itt nem lesznek valódi, új lehetőségeim - mondta őszintén a műsorvezető a portálnak, akit közben az MTVA is megkeresett.

Ezt viselte Tatár Csilla A Dal döntőjében! A nézőknek megvolt róla a véleménye

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Ott volt Liptai Claudia, Ördög Nóri, az ország legjobb női műsorvezetői, az induló új műsorok száma pedig véges volt, így én azt éreztem, hogy a Mokka székéből jó eséllyel soha a büdös életbe’ nem fogok tudni felállni. Nóri jövetele pont azért volt áldásos, mert egyértelművé vált számomra, hogy lépnem kell – amellett, hogy akkor nyilván megviselt –, hiszen egyértelműsítette, hogy nekem ezzel véget ért a TV2-s pályafutásom. Így utólag nagyon örülök, hogy így alakult - vallotta be.

Fotó és Főkép: MTVA/Penziás Nikolett

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük