"Én okoztam magamnak a betegséget" - Exkluzív interjú Tallós Ritával
Amikor a színésznőnél 2012 őszén mellrákot diagnosztizáltak, azonnal tudta, hogy cselekednie kell.
Tallós Ritánál 2012 októberében mellrákot diagnosztizáltak. Az eredmények először megijesztették, de hamar rájött, nem szabad pánikolnia.
Az 52 éves színésznő az első sokk után összeszedte magát, szembenézett a tényekkel, majd felvette a kesztyűt a rettegett betegséggel.
Nem adhatta fel
Szerencsés helyzetben volt, hiszen szerelme hűséges társként mindenben támogatta, egy percre sem engedte, hogy belelovalja magát a beteg szerepébe, vagy eluralkodjon rajta a félelem. Csupán egy momentumra emlékszik, amikor elgyengült.
- Az első kemoterápia volt a legrosszabb. Mert tudod, az ember bemegy egy terembe, ahol mindenki kopasz, csövek lógnak mindenhonnan. Én álltam ott, és azt mondtam, ez nem létezik, hogy itt vagyok, biztos álmodom. Azóta is, ha bemegyek az onkológiára, hányingerem van - mesélte a színésznő.
Majd gyorsan hozzátette, hogy szinte ez volt az egyetlen alkalom, amikor eluralkodtak rajta a negatív érzelmek.
- Nem hagyott a párom. Nagyon sajnálom azokat, akik egyedül vannak. Nekem se a férjem, se a fiam nem hagyta, hogy elhatalmasodjon rajtam a pánik. Arra esélyem sem volt, hogy féljek vagy feladjam - mondta.
Magának okozta a betegséget
A küzdelmet nagyon komolyan vette, az orvosok tanácsait szigorúan betartotta, a kemoterápia okozta mellékhatásokat pedig nem volt hajlandó figyelembe venni. Úgy védekezett a szenvedés ellen, hogy nem vett róla tudomást. A kezelések után könyvespolcot pakolt, vagy főzőcskézett, nem hagyta, hogy letörje a rossz közérzet.
Nem verte nagydobra! Piros csipkeruhában ment férjhez a magyar színésznő
Nézegess képeket!
Elolvasom- Próbálok fékeket behúzni, lezárni és elengedni dolgokat. Tehát ami konfliktus, vagy rossz volt az életemben, azt megpróbálom elfelejteni. Mert én okoztam magamnak a betegséget, meggyőződésem, hogy a rák lelki eredetű, és az embernek a fejében kell rendet csinálni a gyógyuláshoz - árulta el.
A színésznő játéka megrendítően hiteles volt, nagy hatást gyakorolt a közönségre, a produkció hatalmas sikert hozott. A darab a nyári szünet után, 2013 szeptemberében újra látható lesz a Spinoza Színházban.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Saját kudarcain és sikerein keresztül próbálja átadni, hogy a rák ugyan komoly dolog, de nem szabad kétségbeesni, elszántan, önsajnálat nélkül kell harcolni ellene.
Fotó: Red Lemon