Gyönyörű fiatal hölggyé érett Tallós Rita 20 éves lánya

A 49 évesen is elbűvölő Tallós Rita lánya legalább olyan gyönyörű, mint csinos anyukája.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tallós Rita példaként szolgálhat mindazok számára, akik úgy érzik, hogy a problémáik egyszerűen felemésztik életüket. A 49 éves színésznő ugyanis tavaly távozott a Jóban Rosszban című sorozatból, és nem titkolta el, hogy azóta bizony anyagi helyzete ingatag.

A magánélete sem alakult túl jól, 2008 decemberében szakított akkori kedvesével, Iványi György bankárral, ezt követően pedig majdnem egy évig volt partner nélkül. Ő azonban ekkor sem adta fel, és nem siránkozott, a dolgok pedig végül jóra fordultak.

Kétkezi munkát is elvállalna

Néhány hónapja ugyanis megint rátalált a szerelem, kedvesének kilétét azonban egyelőre nem fedte fel. Ami pedig a munkát illeti: két darabban is láthatjuk majd a jövő évadban, de Rita tűzrőlpattant asszony, hiszen saját bevallása szerint kétkezi munkát is elvállalna, ha úgy hozná a sors.

A színészeti és iparművészeti diplomával rendelkező sztárhölgy nem rejtette véka alá, hogy fiatalon, amikor nem tudta magát eltartani az előadásokért járó fizetésekből, bizony iskolákban takarított és kávéautomatákat töltött fel, tudja jól tehát, hogy mit jelent a kétkezi munka.

Gyermekei tartják benne a lelket

Tallós Rita elmondta, hogy anyaként gyermekei tartják benne a lelket.

A Jóban Rosszban sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

18 éves fia, Jakab, valamint 20 éves lánya, Paula, aki szinte észrevétlenül érett gyönyörű fiatal nővé.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Paula mellesleg anyja nyomdokaiba lép, ő is színésznőnek készül, és ősztől az Új Színházban tanulja majd a mesterséget.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük