Szujó Zoltán ritka közös fotón feleségével: 22 éve ismerkedett meg Adrienn-nel

Szujó Zoltán több mint húsz évvel ezelőtt ismerte meg feleségét, akivel két lányuk született.

Szujó Zoltán felesége
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Szujó Zoltán 22 éve alkot egy párt Adrienn-nel, akit a sydney-i olimpia évében, 2000-ben ismert meg, majd pár évvel később házasodtak össze. 

A sportkommentátor családi életét is meghatározták a sportesemények: szerelmével a második randijukat egy labdarúgó-mérkőzésre szervezték, a nagyobbik lánya születése után azért kellett mennie egyből a reptérre, mert Erdei Zsolt első világbajnoki ökölvívómeccséről kellett közvetítenie.

Szujó Zoltán felesége

A 45 éves sztár csak ritkán nyilatkozik a családjáról, és még ritkábban mutatja meg szeretteit. Ezért is különleges az a fotó, amit kettejükről posztolt, azt írta, egy csodás havas túrán van a jobbik felével. 

Szujó Zoltán 2002-ben lett a Formula–1-es futamok helyszíni riportere és műsorvezetője, akkor Adrienn-nel még házasok sem voltak. Az asszony bevallása szerint ezzel a csomaggal kapta meg a férjét, tudta mire számíthat. Az első két évben még távkapcsolatban éltek, mert a tévés Budapesten, párja Pécsett élt.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Szujó sokat utazott sportkommentátorként, míg párja orvosként töltött hétvégéket az otthonuktól távol. Nagy változást a gyermekeik világrajövetele jelentett: Dorka 2004-ben, Zsófi 2007-ben született meg. 

- Én tulajdonképpen könnyen belerázódtam. Az első gyermekemmel sokat voltam egyedül, akkor még Budaörsön laktunk, de nem volt ez egy rossz időszak, ha valaki esetleg feltételezné, hogy nehéz volt megélni a férjem távollétét - mesélte az Indexnek Sütő Adrienn 2022 márciusában.

Két évtizeden át a Forma-1 utazó cirkusza is az életük része volt. Szujó Zoltán a külföldi útjairól apró emlékeket is vitt haza, egy időben a nagyobbik lányuk mindig hógömböket kért az apjától, egy egész fióknyi tele van velük.  

- Vártam is, hogy lássam a televízióban, milyen közegben tartózkodik éppen. Nem tudtam más bepillantást nyerni ebbe a világba, mint amit a kamerákon keresztül megmutatott a nézőknek. Nem feltétlenül a versenyautók iránti rajongásból néztem, hanem mert kíváncsi voltam, hogy a férjem hol van, és mit csinál, mi ez az őrületes rajongás és szerelem, ami az életének egy nagyon fontos részét képezi - árulta el a gyermekorvos Szujó Zoltán Öveket bekapcsolni! - Történetek a boxutcából című könyvének bemutatóján. 

Szujó Zoltán, akit 2022 decemberében a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökének választottak, 2019 decemberében a NőComment! című műsorban mesélt kapcsolatukról. Azt mondta, nagyon temperamentumosak, ha elkezdenek vitatkozni, hamar emelkedik a hangerő, de mindent meg tudnak beszélni. A feleségének nagyon jó meglátásai vannak, volt olyan műsor is, amiről lebeszélte. 

szujo-zoltan-nocomment
Fotó: RTL/NőComment!

- Sokat szoktunk beszélgetni, odafigyelünk egymásra, átbeszéljük az élet nagy dolgait. Egyébként nagyon különbözőek vagyunk: én hajlamos vagyok a művészlélek-szerepkörben tetszelegni, meg szárnyalok, máskor lent vagyok, míg Adri két lábbal jár a földön. Gyerekorvos, és dolgozott kemény helyen, ahol nincs lehetőség arra, hogy az ember álmodozzon, ha behoznak egy életveszélyben lévő kisgyereket, tudnod kell, mit csinálj.

Gundel Takács Gábor és felesége

Gundel Takács Gábor nagyon boldog feleségével, Czeglédi Ágotával, akivel már 32 éve házasok. Háromgyermekes szülők, két fiuk és egy lányuk született. Mindhárom gyermekük nagykorú: Gergely 29, Anna 26, Bence 23 éves. A műsorvezető és fogorvos neje nagy egyetértésben élnek együtt, kiegészítik egymást.

Ő Gundel Takács Gábor ritkán látott felesége: Ágotával 32 éve kiegészítik egymást

Gundel Takács Gábor feleségével 32 éve élnek boldog házasságban, kapcsolatuk harmonikus és töretlen.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2/Mokka

Ezt is szeretjük