
Szűcs Judith élő adásban borult ki - Hazugságot terjesztettek róla
Szűcs Judith egészségi állapotáról hamis hírek jelentek meg.

Szűcs Judithról az elmúlt napokban több alkalommal is cikkeztek a hazai lapok. Azt állították róla, hogy gyermekkora óta nagyon szédül és émelyeg, mivel az agya nem jut elég vérhez. Azonban ez az állítás nem igaz, erről az énekesnő mesélt felháborodva a Mokkában.
Kiakadt a hamis állítások miatt
- Semmi bajom nincsen, nem szédülök. Ha tudom, hogy ilyen főcímmel ("Nem jut elég vérhez az agyam!" - a szerkesztő) jelenik meg ez az ártatlan cikk, akkor nem engedélyeztem volna, hogy megjelenjen. Ha nem kapna elég vért a fejem, akkor kórházban feküdnék, és vizsgálgatnának - szögezte le.

Elmondta azt is, hogy gyerekkorában nem tudott egyáltalán fejen állni, mert megszédült, ezért nem kellett ezt a feladatot megcsinálnia sosem. Emellett az is megesett vele egyszer, hogy elaludta a nyakát, emiatt hányt, ekkor ki is vizsgáltatta magát.
- Kiderült egy ultrahangvizsgálaton, hogy egy kis görbület van a verőérben, ami megy fölfelé, ennyi az egész, arra kell vigyáznom - magyarázta az énekesnő, aki az állapota miatt rendszeresen tornázik, emellett néha eljár csontkovácshoz.
A rajongóit is megnyugtatta, hogy minden rendben van vele.
- Nem szédülök, tele vagyok igazi vérrel és energiával. Állandóan járok fellépni hétvégente, nincs semmi bajom.
A 64 éves Szűcs Judith igazi bombázó
Képes összeállításunkban megnézheted Szűcs Judithot bikiniben - még most is nagyon jó formában van.
-
Fehér cirkónia kövekkel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 350 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos dupla ékszerszett17 490 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- szűcs judith