A Sztárbox történetében ez volt az első döntetlen mérkőzés: végül őt választották meg jobbnak a bírák

A Sztárbox idei harmadik adásában Varga Viktor és Dóra Béla mérkőzött meg a férfi könnyűsúlyban.

Varga Viktor és Dóra Béla a Sztárboxban
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az idei Sztárbox harmadik adásának első mérkőzésében Varga Viktor és Dóra Béla küzdött meg. A 32 éves színész és a 36 éves zenész a férfi könnyűsúly csoport versenyzői voltak. Dóra Béla a felkészülés során kint hagyta az egóját, és a legnagyobb alázattal edzett. Varga Viktor a felkészülése során még a házát is átalakította annak érdekében, hogy minél több időt bokszolással töltsön, bevallása szerint egy igazi farkassá vált. 

Varga Viktor és Dóra Béla a Sztárboxban

Hatalmas indulatokkal indult meg az első menet, a bírónak többször le kellett állítania Varga Viktort és Dóra Bélát a túl sok szabálytalanság miatt. A második menet során sem múlt el a harciasság. A bírónak ismét rá kellett szólni a versenyzőkre, hogy fegyelmezettebben harcoljanak. A végére azonban már mindketten elfáradtak.

A harmadik menetben a kommentátorok megjegyezték, hogy mennyire nehéz mérkőzés szemtanúi. Varga Viktornak több energiája maradt, mint Dóra Bélának. A negyedik menet elején a színész újra erőre lelt, de sokszor még így sem tudott Varga Viktor ölelő fogásaiból kibújni. Egy ponton még a zenészre rá is szóltak, hogy engedje el a másik versenyző fejét.

A pontozóbírók szerint a mérkőzés döntetlen lett. Mindhárom bíró 38-38-as arányban látta a mérkőzést. A végén el kellett dönteniük, kit találtak jobbnak, végül Varga Viktor került ki győztesen. Ezzel továbbjutott az elődöntőbe.

A Sztárbox és a Keresztanyu színésze nemrég nősült: híres tévés lányát vette feleségül

Dóra Béla színész most a sport világában is kipróbálja magát, a Sztárboxban száll ringbe Varga Viktorral.

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Cover- és ajánlóképek: RTL

Ezt is szeretjük