Szinetár Dóra hatalmasat bakizott: a színpadon kínos perceket élt át
A színésznő sem hitte el, hogy egy ikonikus dal szövegét képes volt elfelejteni.
Szinetár Dóra már gyerekként belopta magát a közönség szívébe, mindössze 13 éves volt, mikor megjelent első albuma, a Dóra. Mára már az egyik legismertebb színházi előadó, emellett filmes szerepeket is kapott, és sorozatokban is láthatták a nézők.
Szinetár Dóra bakija
A színésznő elképesztő sikereket ért el munkájában, de az ő karrierjében is előfordult, hogy nem minden ment simán. Élete legcikibb bakijáról a Szerencsekerék vendégeként árult el részleteket.
- Az Óz, a csodák csodája című musicalben Dorothyt játszottam a Vígszínházban, amikor egyszer úgy elfelejtettem a szöveget, hogy el sem hittem, ez megtörténik. Úgy kezdődik az előadás, hogy Dorothy berohan két copffal meg Toto kutyával, vesz egy nagy levegőt, és elkezdni énekelni a musicalirodalom egyik leghíresebb dalát, a Szivárványdalt, amit mindenki ismer.
Szinetár Dórának aznap délelőtt fogalma sem volt, hogy melyik sorral kellene elkezdenie az éneket. A színpadon hiába volt két bucka, melyek alatt a súgó és a karnagy helyezkedett el, elsőre egyikük sem segített.
- Odamentem a súgóhoz, és benéztem, hátha fog nekem segíteni, de hát eszébe nem jutott, hogy az első sorát nem fogom tudni ennek az előadásnak, meg ennek a dalnak! - mesélte, és mivel aznap még nem találkoztak, a súgó csak mosolyogva integetett neki. A karmesterrel ugyanez volt a helyzet, csak ő még puszikat is dobott a színésznőnek.
- Visszamentem középre, vettem egy levegőt, és elkezdtem üzbégül énekelni, amire fel nyilván rájöttek, hogy valami nem stimmel. Derékig kilógva elkezdtek segíteni, mondták veszettül a szöveget ketten sztereóba, amitől meg annyira elkezdtem nevetni, hogy soha többet nem bírtam semmit énekelni. „Toto, Toto!” kiálltásokkal rohangáltam fel-alá a színpadon.
Íme Szinetár Dóra ritkán látott testvére: Gábor 62. szülinapján együtt ünnepelt a család
Szinetár Dóra testvérének születésnapját együtt ünnepelte az egész család.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Szerencsekerék
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!