Szinetár Dóra: "volt rendező, aki közölte, soha nem leszek neki elég szép és jó"

A Colin Higgins rendezte és Jane Fonda főszereplésével bemutatott 9-től 5-ig című film megelőzte korát. A kora nyolcvanas években azt is mondhatjuk: csendesen radikális tükröt tartott a férfiak uralta világnak. Ha felületesen is, de érintette a munkahelyi zaklatás kérdését, és nem mellesleg kitért a #metoo problémájára, igaz, akkor még nem nevén nevezve a gyermeket.

A címadó dalt Dolly Parton jegyezte, aki Patricia Resnickkel karöltve a kétezres években újraálmodta a történetet, és a vicces amerikai komédiából nagyszabású Broadway- és Westend-produkció született. A darabot 2019 őszén Nyíregyházán állította először színpadra Szente Vajk, és most Szinetár Dóra, Polyák Lilla és Korponay Zsófi főszereplésével ér Budapestre. A készülő előadás kapcsán beszélgettünk Szinetár Dórával. 

Habár a hömpölygő zene és a poénok sora elviszi az előadást, mégis komoly témát jár körül. Mit gondolsz a napjainkban sokat citált #metoo kérdéséről? 

Szinetár Dóra: Ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, akkor - fogalmazzak finoman - gyakran estem bele az áldozathibáztatás bűnébe, mert gyakran azt látom, hogy igenis vannak úgynevezett áldozattípusok. Ettől még undorító, ahogy a másik fél viselkedik egy ilyen helyzetben, de mégiscsak van, akit a kutya megharap, és van, akit nem.

Én mindig azt gondoltam, hogy én nem tartozom az előző kategóriába. Egyszerűen, valami olyan biztonságot kaptam gyerekkoromban, és valami megerősítést arra vonatkozóan, hogy én mint emberi lény értékes, fontos és védendő vagyok, és persze hajlandó is vagyok kiállni magamért, hogy kvázi ez a dolog engem személy szerint nem érint - gondoltam én, amikor olyan esetekről volt szó, hogy szexuális tartalmú zaklatás ért mondjuk nőket, és erről beszélgettek emberek. 

Nagyon érdekes: tulajdonképpen majdhogynem ennek a darabnak a kapcsán kezdtem el gondolkodni, hogy azért az abúzus, az abuzálás és a metoo egy nagyon széles spektrumon tud mozogni; mi több, én is csomószor kerültem ilyen helyzetbe, csak nem szexuális tartalmú „bántalmazás ért”.  Pont olyan helyzetbe, amilyenbe a darabbéli karakterem kerül, például számos esetben kerültem. Amikor a bántalmazás, mondjuk, abból áll, hogy egyszerűen semminek tekintik az embert.

Tehát azt gondolom, hogy Judynak nem az a legkellemetlenebb pontja ebben a darabban, amikor a főnök a térdére teszi a kezét, hanem, hogy nem veszi emberszámba. A másik, ami nagyon gyakori a környezetemben, az az a helyzet, amibe Polyák Lilla kerül Violetként: ami szintén nem szexualitásról szól, és nem  annak a kihasználásáról, hogy valaki nő, vagy nem nő; hanem a hatalommal való visszaélésről, hogy megmutatom az erőmet egy pozícióban alattam lévő illetőnek. 

Mit gondolsz, van különbség, ha egy nő vagy egy férfi áll ki a jogaiért, vagy éppen szól vissza egy fenti helyzetben? 

Szinetár Dóra: Ilyen szempontból nem tudom magam egy átlag, magyar, nőnemű állampolgárnak tekinteni, már csak a foglalkozásom miatt sem, mert a színházban - hála istennek - sokkal egyenjogúbb a világ, mint odakint. Hozzá kell tegyem, egyébként - pont a zenés műfajban - dolgoztam együtt olyan rendezővel, aki megmondta, hogy azért nem leszek neki soha elég szép és elég jó, mert elég szép és elég jó csak egy tenorista lehet. Volt ilyen, de nem ez a jellemző.

A színházban igazából színész van. Ez egy hímsoviniszta világ, hímsoviniszta ország, és itt nagyon erős hagyománya van annak a férfiúi viselkedésnek, amit Zöld Csaba Franklin Hartként a színpadon mutat. Nyilvánvalóan én is olyan emberekkel barátkozom, és olyan emberekkel tartom a kapcsolatot, akik nem így léteznek a világban, mert mélyen elítélem azokat, akik bármi alapján alacsonyabb rendűnek tekintenek egy másik embert. Ez a bármi lehet a bőr színe, a neme, a nemi identitása stb. Magyarán, azt gondolom, hogy ez egy rettenetesen sötét középkori hozzáállás, de sajnos létezik, és nem is ritka.

Okos nőként könnyű létezni?  

Szinetár Dóra: Okos? Ez relatív. Bizonyos dolgokat talán jobban értek vagy jobban megértek az átlagnál. Gyakorlatilag sokkal nehezebb, sokkal többet konfrontálódom ezáltal, de a lényeget tekintve könnyebb. Megértek olyan dolgokat a világból, vagy látok olyan összefüggéseket, amik megsegítik azt, hogy elfogadóbb legyek a hülyeséggel szemben. Mondjuk, sokat segít egy abuzáló barom elfogadásában az, ha az ember megpróbál egy kicsit belegondolni, hogy az illető honnan jött, mitől lett ilyen nyomorult. 

Bőszít a butaság? 

Szinetár Dóra: Rettenetesen, igen. Nem is a butaság. Ez is relatív fogalom. Nem is butaságnak hívnám, hanem inkább a felszínesség és lustaság. A lustaság alatt megint nem a fizikai lustaságot értem, hanem nagyon sokszor találkozom azzal, hogy emberek egyszerűen nem veszik a fáradságot, hogy belegondoljanak dolgokba, vagy utánaolvassanak, utánakérdezzenek. Jól van az úgy, ahogy van. Az nagyon tud bosszantani.

Azon nem tudok bosszankodni, amikor a Jóisten valakinek nem adott megfelelő gyorsan forgó agyat, de nem gondolom, hogy ez lenne a legnagyobb probléma. Sokkal inkább az, hogy az emberek megelégednek azzal, ami van, beletörődnek.

Visszatérve az abuzáláshoz, biztos, hogy nagyon sok olyan eset van, amikor egyszerűen egyszerűbb hagyni magát; energiába telne írni egy levelet a főnöknek, az asztalra csapni, utánanézni, hol lehetne másutt dolgozni. Hogy vannak olyan esetek - mondom még egyszer egy alapvetően felháborító és igazságtalan helyzetben -, ahonnan lehetne menekülni, de sokszor a lustaság vagy a változtatástól való félelem bent tartja az embereket.

Te könnyen lépsz tovább, ha kell? 

Szinetár Dóra: Nem. Én nagyon nehezen szánom rá magam, nagyon sokat agyalok - azért szerencsére van pár ember, akinek hiszek, és mindenkit megkérdezek közülük -, mindenhonnan megnézem a dolgot. Aztán egyik reggel úgy ébredek, hogy nagyon akarom a dolgot, a másik reggel, hogy ki van zárva; és ez megy heteken, hónapokon keresztül, tök mindegy, hogy munkáról vagy magánéletről van szó. Aztán egyszer csak szokott lenni valami, azt szoktam mondani, hogy három ilyen kis apró gong… és a harmadik után megszületik a döntés, és azt mondom, hogy ennyi. Ha viszont lezárom az adott helyzetet, problémát, akkor megyek, és csak azzal foglalkozom, hogy mi lesz, hogy abban mi lesz a jó. 

Félsz a jövőtől, az ismeretlentől?

Szinetár Dóra: Nem. Sőt, annyira nem, hogy például nagyon nem kedvelem az asztrológiai jóslást. És nem azért, mert nem hiszek benne. Azt gondolom, hogy ha valaki tényleg ért hozzá, biztosan nagyon sok minden kiolvasható a csillagokból, pont ezért nem szeretem. Nem akarom tudni, hogy elvileg mi lesz - mi lehet, mert azt gondolom, így csak erősíthetek magamban, mondjuk. egy rossz jövőképet.

Én már annyi rossz helyzetből álltam fel, hogy tudom: igazából mindent meg lehet oldani. Ha viszont tudom előre, hogy kellemetlen, kényelmetlen, rossz helyzetbe fogok kerülni, akkor majd ezzel nyomasztom magam. Ezen fogok görcsölni már előre. Esetleg képtelennek vagy megoldhatatlannak látok dolgokat, amiket, ha már ott vagyok, akkor tulajdonképpen rájövök, hogy meg lehet oldani úgy, hogy ott és akkor nem félek.  

Szereposztás

Violet: Polyák Lilla
Judy: Szinetár Dóra
Doralee: Korponay Zsófi
Franklin Hart: Zöld Csaba
Roz Keith: Auksz Éva
Joe: Előd Álmos
Dwayne: Bergendi Áron
Dick: Horváth Sebestyén Sándor
Tinsworthy: Gazdag Tibor
Maria: Holczinger Szandra
Kathy: Molnár Janka
Margaret: Szucskó Noémi
Missy: Pethő – Tóth Brigitta
Josh: Monori Dominik
Bob Enright: Tóth Norbert
Nyomozó: Brunczlík Péter

• sztár
• szinetár dóra
• józsef attila színház
• színésznő
• musical
• Hazai sztár