Miért csak most? 30 év után vállalta a népszerű magyar énekes a felkérést
Szikora Róbert, az R-GO frontembere hátom évtized után adta be a derekát.
Szikora Róbert EMeRTon-díjas magyar énekes, az R-GO frontembere 30 évet várt, mire beadta a derekát.
Az 58 éves énekes három évtized óta nem énekelte más szerzeményét, ám a Soerii & Poolek felkérésére meglepő módon igent mondott.
Polgárpukkasztó a stílusuk
A meghökkentő és polgárpukkasztó stílusáról elhíresült formáció nagyon boldog volt, amikor megtudták, Szikora örömmel vette a megkeresésüket, és benne van a közös munkában.
- Büszkék vagyunk, hogy Robival tudtunk együtt dolgozni, mert ő egy igazi nagy név és jó zenész. Mivel zeneileg és megjelenésünkben is a paletta másik oldalán vagyunk, igazán örülünk, hogy összejött ez a közös nóta. Szerettünk volna egy kicsit elrugaszkodni az eddigi stílusunktól, és más hangvétellel közelíteni a rajongóinkhoz Valentin-nap alkalmából - áll a hivatalos nyilatkozatban.
A Soerii & Pooleknél koncepció, hogy a dalaikhoz általuk elismert művészeket kérnek fel. Korábban Lovasi Andrással, Kautzky Armanddal, Fluorral és Péterfy Borival is dolgoztak együtt.
Azt sem tudta, kicsodák
A Legyünk boldogok című közös dalhoz már klip is készült, amibe egy kis csavart is beletett az együttes.
Amikor Szikora Róbertet megkeresték az ötlettel, nem is tudta hova tenni a bandát.
- Nem követem a mai trendeket, és nem vagyok naprakész az összes fiatal zenekart tekintve, de érdekelt a lehetőség, mert rengeteg tehetség van ebben az országban. Megmutatták a számot, és szinte abban a pillanatban azon kaptuk magunkat, hogy alkotunk, és közösen próbálgatjuk a dalban rejlő lehetőségeket. Ez valóban egy közös szerzemény lett. Egy jópofa kirándulás - mesélte.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Fotó: mistraliroda.hu