Hosszú betegség után elhunyt a magyar énekes - Hobo tudatta a halálhírt

Hétfőn elhunyt Szénich János, aki énekes és több legendás együttes gitárosa volt.

Szénich János meghalt

Életének 65. évében, hosszan tartó betegség után hétfőn elhunyt Szénich János, a Hobo Blues Band, az EDDA, a Non-Stop, a Juventus egykori gitárosa. A halálhírt elsőként Földes László Hobo adta hírül a Facebook-oldalán. 

Az énekesként és szerzőként is dolgozó Szénich János 1967 óta volt a pályán. 1973 és 1975 között a Szénich Trió, 1975-76-ban a Non-Stop, 1976-1978-ban pedig a Juventus együttes gitárosa volt.

Az 1978-ban megalakult Hobo Blues Bandbe egy évvel később csatlakozott Póka Egon basszusgitáros javaslatára. A HBB első ismertebb felállásában Hobo és Póka mellett Döme Dezső dobolt, Szénich János és Kőrös József gitározott, majd az addig vendégként fellépő énekes, Deák Bill Gyula is állandó tag lett. 

A kétnyakú gitárjával és Nem bűn a lustaság feliratú pólójával ismertté vált Szénich János játszott a HBB első, 1980-ban megjelent albumán, a Közép-európai Hobo Blueson, és szerepelt Szomjas György Kopaszkutya című, 1981-ben bemutatott filmjében is. 

Szénich János 1981-ben távozott a HBB-ből, majd 1985 tavaszán rövid ideig az EDDA Művekben tűnt fel. Az elmúlt három évtizedben külföldön, elsősorban Németországban és különböző hajókon zenélt. 

42 évesen szívbetegség vitte el - A magyar énekes halála az egész országot megrázta

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük