Ritkán látott fotókon Szenes Iván egy szem lánya - Andrea igazi szépség
Szenes Iván egyetlen lánya, Andrea nagy szeretettel ápolja édesapja emlékét.
Szenes Iván EMeRTon-díjas dalszövegíró, dramaturg, zeneszerző és érdemes művész nevéhez rengeteg örökzöld sláger megírása fűződik. Ő volt minden idők legtermékenyebb hazai slágerszerzője, nem csoda, hogy a mai napig Magyarország legtöbbet játszott szerzőjének számít, aki felejthetetlen dalokat írt többek között Kovács Katinak, Aradszky Lászlónak, Mary Zsuzsinak, Cserháti Zsuzsának és Karády Katalinnak.
A pszichológia után a tévézést választotta
Szenes Iván felesége Kornay Mariann színésznő volt, aki 1962-ben adott életet lányuknak, Andreának, aki az érettségi után pszichológiából szerzett doktori fokozatot, majd a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakán tanult.
A kilencvenes években a a Magyar Televízió riportereként dolgozott, 1999 és 2003 között pedig a műsorokért felelős alelnöke volt. Az ő nevéhez fűződik az első magyar női talkshow, a Szenes Andrea Show elindítása, amelyben olyan sztárvendégei voltak, mint Gina Lollobrigida, Omar Sharif, Jimmy Carter vagy Robin Williams.
Szenes Andreának köszönhetjük az első telefonálós televíziós talkshow-t is: a Hívd Andreát című műsora több mint kétszáz adást megért, később pedig politikusokkal folytatott beszélgetéseivel lett népszerű. Mostanság a Duna World csatornán csíphetjük el, ahol a Szenes Iván Emlékkoncert című zenés műsor háziasszonyaként ápolja édesapja emlékét Bodrogi Gyulával együtt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- magánélet
- bródy jános