10 év után hagyja ott a tévécsatornát! A magyar híradós átigazolt a köztévéhez
Szabó Andrea híradós, műsorvezető otthagyta a Hír TV-t.
Tíz év után otthagyja a Hír TV-t Szabó Anett, a tévécsatorna egyik legnépszerűbb műsorvezetője.
A Napi Gazdaság értesülései szerint a köztévénél folytatja pályafutását, ahol már ma aláírhatja szerződését.
A Hír TV-től a köztévéhez került
Szabó Anett a felvidéki Párkányban született, a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetemen szerzett újságírói bölcsészdiplomát. Már elsőéves egyetemistaként az egyik kereskedelmi rádió hírszerkesztő-műsorvezetőjeként dolgozott.
Miután kézhez kapta a diplomáját, a pozsonyi Szlovák Rádió magyar adásának szerkesztő-műsorvezetője, majd vezető szerkesztője lett, ezzel párhuzamosan pedig a Szlovák Televízió magyar adásának híradójába is készített anyagokat.
A Hír TV csapatának 2005 szeptemberében lett tagja. Eleinte a Híradót és a Reggeli járatot vezette, majd a Panaszkönyv, az Iskolapélda és a Magyarország élőben műsorvezetőjeként láthattuk a képernyőn.
A Napi Gazdaság információi szerint Szabó Anett a köztévénél folytatja tovább pályafutását, az M1 délutáni műsorsávjában találkozhatnak vele a nézők.
Így nézett ki 15 évvel ezelőtt Szellő István - Híradósok fotói kezdő tévésként
Nézegess képeket!
ElolvasomEgy héttel ezelőtt az ugyancsak a HÍR TV egy volt műsorvezetője, Kovács Andrea is a köztévéhez igazolt, ő az április közepén megtámadott és megvert híradós, Borsa Miklós helyét vette át, aki nem kívánt visszatérni a híradóba.

Femina akták - Méhnyakrák
A Femina Aktában mindent megtudhatsz a méhnyakrákról, ami évente több ezer nőt érint hazánkban. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat, többek között megismerheted a méhnyakszűrés értékelési módjait, megtudhatod, hogyan kell értelmezni a leleten látott eredményt, mi a különbség a hagyományos nőgyógyászati citológiai vizsgálat és a HPV-szűrés között vagy elkerülhető-e a kemoterápia a méhnyakrák esetén?
Promóció
Fotó: Hír TV