Szabó Zsófi túlzásba vitte a mellplasztikát követői szerint: leleplező ez a fotó szerintük
Szabó Zsófi Instagramon osztotta meg magáról azt a fotót, ami megindította a kommentcunamit.
Szabó Zsófi követői már-már egy emberként állítják, hogy a műsorvezető túlzásba esett a plasztikával.
Szabó Zsófi mellplasztikája
Szabó Zsófi a Sztárban sztár All Stars háttérműsorának arca, ő interjúzik a fellépő sztárokkal, a műsor kapcsán pedig az utóbbi időben számos kulisszák mögötti, a sminkesszobában készült fotót oszt meg magáról. Nem véletlen, hogy szeretne elbüszkélkedni megjelenésével, a TV2 szakemberei ugyanis adásról adásra bombanőt varázsolnak az egyébként is csinos műsorvezetőből.
Az egyik ilyen fotó azonban hatalmas kommentáradatot eredményezett, Szabó Zsófit azzal vádolják követői, hogy túlzásba vitte a mellplasztikát. A lapozós poszt képein leopárdmintás, feszes felsőben, csábosan pózolt a kamerának. A harmadik kép okozta a kommentcunamit, ami nagyobb szögben készült, mint a többi, és követői állítják, Szabó Zsófi keblei sokkal nagyobbak lettek.
A kommentelők között többen is azt írják, túlzás, hogy ekkora melleket csináltatott magának, mások szerint pedig rá sem lehet már így ismerni.
"Ezekről a fotókról ha nem tudnám, hogy a Zsófi van rajtuk, azt hinném valami pornószínésznő."
"Egy a sok közül, bedarálta a media."
"Ez a két óriás dinnye nagyon kellett!"
"Mi lett belőled?"
Itt él Szabó Zsófi: gyönyörű teraszán órákig el tudnánk ücsörögni
Szabó Zsófi betekintést engedett az otthonába. A terasz nagyon passzol az öltözködési stílusához, a berendezés menő és trendi.
ElolvasomCover-fotó: TV2
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!