A 2005-ös Megasztárban tűnt fel! A kalapos Szabó Eszterből szőke bombázó lett

Képeken a Megasztár harmadik szériájának rég nem látott arcai.

Dia

	Szabó Eszter stílusa teljesen megváltozott az elmúlt 11 év során. Feketéről szőkére váltott, erős smink helyett pedig a natúrabb árnyalatok mellett tette le a voksát. Szinte fel sem ismerjük friss fotóin.

Fotó: TV2, Youtube, Facebook/Szabó Eszter

Dia

	Kontor Tamás szinte semmit sem változott az eltelt évek alatt. A sármos énekes, zeneszerző két albumot adott ki, 2006-ban a Rengeteg év, 2008-ban pedig a Véletlen hazatérsz címűt. A mai napig járja az országot új szerzeményeivel és KontorBand nevű zenekarával.

Fotó: TV2, Facebook/Kontor Tamás

Dia

	Bocskor Bíborka 2007 óta a Magashegyi Underground énekesnője. Közel 12 hónap szünet után, 2009-ben indult újra az együttes új zenekari felállással, 2010-ben és 2013-ban nagylemezt adtak ki olyan slágerekkel, mint a Ragyogás vagy az Ezer város.

Fotó: TV2, Facebook/Bocskor Bíborka

Dia

	Bizonyára sokan emlékeznek a harmadik széria mackós énekesére, Varga Istvánra, aki egy csapásra lett villamosvezetőből ünnepelt sztár. A műsor után egy albumot is megjelentetett Warga Pisti névvel, de zenei karrierjét nem folytatta tovább. A mai napig villamost vezet.

Fotó: TV2, MTVA, biharmegye.ro

Dia

	A Peruban született Széles Izabella négyévesen költözött szüleivel vissza Magyarországra, a tehetségkutatóba pedig 19 évesen jelentkezett. A 29 éves szépséget 2008-ban felkérték a 9 és fél randi című romantikus film főcímdalának feléneklésére, a mozifilmben pedig egy kisebb szerepet is kapott, ő volt a táncoktató táncpartnere. Jelenleg S'Iza néven zenél, Geszti Péter Létvágy című legújabb albumán is hallható tőle egy szám.

Fotó: TV2, Facebook/Széles Izabella
Ezt is szeretjük
Fotó: