Sydney van den Boschnak és új párjának első közös fotója: a sportolóval nem akarnak titkolózni
Sydney van den Bosch feltöltötte az első közös fotót a párjával. Híres teniszezőbe szeretett bele.

A hónap elején mi is megírtuk a hírt, miszerint Sydney van den Bosch válása után újra párt talált - akkor először nyilatkozott arról, hogy eltalálta Amor nyila.
A Szerencsekerék háziasszonya 2023 szeptemberében jelentette be, hogy válnak focista párjával. Azóta Egerszegi Tamás is rátalált újra a boldogságra - hogy kibe szeretett bele, arról itt olvashatsz.
Sydney van den Bosch az új párjával
Sydney van den Bosch szívét neves sportoló rabolta el, az egykori teniszezővel, Kaszás Benjaminnal először posztolt közös képet az Instagramra.
"Van, amit nem lehet, és nem is szeretnék eltitkolni *" - írta a bejegyzés mellett.
A sztorijaiból és a kép alapján is lejön, hogy együtt utaztak el Indonéziába. Az első közös fotójuk a Mount Batur nevű vulkánnál készült csodás panorámával a háttérben.
Három héttel ezelőtt még titokzatosan beszélt a férfiről, elismerte, van valaki az életében, de nem ment bele a részletekbe.
- Annyit viszont elárulhatok, hogy a borús hónapok után ismét boldogságot hozott a mindennapjaimba - fogalmazott akkor.
Szoboszlai Dominiknak újra van párja: meglepő, kivel jött össze a pletykák szerint
Szoboszlai Dominikról egyre többen pletykálják, hogy újra van barátnője, ráadásul nem is akárki.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Szerencsekerék