Ritka fotó! Nézd meg, milyen cuki kisfiú volt Sváby András

Sváby András igazán jóképű férfivá érett, ami nem csoda, hiszen kicsinek is hihetetlenül aranyos volt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sváby András méltán hazánk egyik legismertebb és legnépszerűbb tévésztárja jelenleg, kisgyerekként azonban egyáltalán nem gondolta volna, hogy ha felnő, a televíziózással foglalkozik majd.

Más kollégáival ellentétben ő meglehetősen későn, húszévesen - amikorra már igazi szívtipróvá vált - döntötte el, hogy a médiában próbál szerencsét.

Mindent elért, amit el lehetett

Nem csoda, hogy kisfiúként nem gondolt a tévézésre, hiszen akkor a média még nagyon más volt, mint manapság. Miután elhatározta, mi lesz, ha nagy lesz, a sikerekre sem kellett sokat várnia.

Alighogy elvégezte ugyanis a főiskolát, máris állást kapott a Magyar Rádiónál, és még csak 26 éves volt, amikor a rádió megbízásából kiküldetésben töltött egy évet Pekingben - a műsorvezető azóta is rajong a távol-keleti kultúráért.

Alapító tagja volt a TV2-nek, majd a Jó estét, Magyarország! és a Napló munkatársa lett - 2007-es távozásáig ez utóbbi főszerkesztő-helyetteseként dolgozott.

Hatalmas változások

Sváby András 2007-ben otthagyta a televíziót, mint mondta, azért, mert mindig is úgy gondolta, a mai bizonytalan világban több lábon kell állnia még a legsikeresebb embereknek is.

A körülrajongott műsorvezető 2009-ben ezért aztán megalapította élete főművét, egy internetes orvosi csatornát.

Napjaink legnépszerűbb magyar tévései

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Életem főművének tekintem az oldalt. Ilyen erőbedobással még semmit nem csináltam. Megpróbáltam használni a tudást, amit eddig megszereztem, így tévés szemmel nézek az internetre - mesélte a műsorvezető a HírExtrának.

Amióta Sváby András hivatásszerűen foglalkozik az egészséggel, ő maga is próbál egészségesebben élni, éppen ezért még a dohányzásról is leszokott.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

- Egyik reggel úgy ébredtem, hogy már nem kívántam a cigit. Egy ideje amúgy is csak néha bor mellé szívtam el egy-egy szálat, de nemrég erről is lemondtam. A gyerekeim sosem szerették, ha előttük füstöltem, így most ők is nagyon büszkék rám - mesélte a műsorvezető a Storyonline-nak.

Fotók: csutkamano.hu, Europress

Ezt is szeretjük