Elhunyt a 72 éves magyar színész! Hosszú betegség után érte a halál Somody Kálmánt
Gyászolja a szakma Somody Kálmán színművészt.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Hosszú betegség után, 72 éves korában elhunyt Somody Kálmán színművész.

Somody Kálmánt a Vígszínház és a Radnóti Színház is gyászolja.

Elhunyt Somody Kálmán

Somody Kálmán 1943. január 7-én született Budapesten. 1963-ban az Állami Déryné Színházban kezdte pályáját, majd játszott Pécsett, Debrecenben, Szolnokon és Békéscsabán is. 1988 és 1990 között egy művelődési ház igazgatója volt.

1990-től a Szabad Demokraták Szövetsége aktív politikusaként, önkormányzati képviselőjeként tevékenykedik.

A kilencvenes évek elejétől szerepekre szerződik: színpadra lép a veszprémi Petőfi Színházban, és a fővárosi Katona József Színház Kamrájában is. Az utóbbi években a Radnóti Színházban, a Vígszínházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban is láthatta a közönség, valamint nemrég szerepelt a HOPPArt Társulat Három nővér című produkciójában.

A moziba járó közönség láthatta A Nibelung-lakópark, a Nincsen nekem vágyam semmi vagy a 2014 Parkoló című filmben is.

"72 éves korában elhunyt Somody Kálmán színész, akivel Az álomkommandó című darabban dolgoztunk együtt. Emlékét szívünkben őrizzük, és szerdán Az álomkommandó kolozsvári előadásán együtt gondolunk majd rá" - ezekkel a szavakkal búcsúzott tőle hétfő este a Vígszínház társulata a teátrum Facebook-oldalán.

"Kálmán sokat játszott a Radnóti Színházban - többek közt Alföldinél a Platonovban, Mohácsinál a Bolha a fülbe előadásban, Szász Jánosnál A boldogtalanokban láthatta a közönség. Együtt is öltöztünk… Azt hiszem, otthon érezte magát nálunk. Amikor szombaton meghallottam a hírt, hogy elment, nem volt kérdés számomra, hogy emlékére kitesszük a fekete zászlót. Hozzánk tartozott, és nagyon fáj, hogy már nincs köztünk. Mindannyian szerettük őt emberként és színészként is, hiszen minden minőségében igaz és igazi volt. Világéletében epizodistaként szerepelt, számos vidéki színházban megfordult a pályája során, az utóbbi időben pedig gyakran hívták fiatal filmesek" - mondta a Színház.hu-nak Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója.

Fotó: Facebook/Vígszínház

Ezt is szeretjük