Ezért szakítottak! 20 év után ért véget a magyar énekes házassága
Somló Tamás úgy gondolja, ha egy kapcsolat kihűl, tudni kell elengedni a másikat.
Somló Tamás közel 20 évig szerette a nála 24 évvel fiatalabb Gyöngyvért, közös gyermekük, Lili 2000-ben született. Most azonban a pár úgy határozott, elválnak útjaik. Sőt, a fiatal nőt máris egy új férfi társaságában fotózták le a Balaton partján.



Ráadásul az énekes meg sem lepődött a fotókon, hiszen a pár válsága már nem egészen új keletű, de kislányuk miatt eddig mindig megoldották problémáikat.
Egyszer már szakítottak
2007-ben váratlanul fordult rosszra Gyöngyvér és a rocker kapcsolata. Ekkor az asszony és kislányuk néhány hétre el is költözött a családi fészekből, de a szülőknek később Lilire való tekintettel sikerült rendezniük a dolgaikat. A feleség új kapcsolatát látva azonban végleges a szakításuk.
- Volt egy időszak, amikor nagyon szerettük egymást, és ez valahogy lecsengett. Most már jó barátok lettünk - nyilatkozta Somló Tamás az Aktív műsorában.
Baráti kapcsolatukra tekintettel a válást is a lehető legbékésebb úton akarják rendezni, Lilit mindenképp szeretnék megóvni mindazoktól a lelki sérülésektől, amelyeket egy gyereknél a család felbomlása okozhat.
Jóban van a volt feleségeivel
Az énekes nem tartja magát haragos típusnak. Bár már többször volt nős, és eddig minden házassága válással végződött, úgy gondolja, ha egy érzés kihűl, és a másik menni akar, akkor nincs értelme visszatartani, rossz érzések nélkül el kell engedni.
A szakítás kapcsán az is szóba került, hogy a népszerű művész mennyire nyitott egy új kapcsolatra. Bár nem zárja ki, 64 évesen bizonytalan, hogy van-e még helye az életében egy újabb szerelemnek, hiszen a szíve elsősorban a kislányáé.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
Fotó: RTL Klub/Bársony Bence, Redlemon














