Sinkovits Imre fél nappal halála előtt még játszott - Betegen is színpadra állt

Sinkovits Imrének a színpad volt a mindene.

Sinkovits Imre halálának oka
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Sinkovits Imrének mindene volt a színpad: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy 2001-ben, a halála előtti estén, január 17-én Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabjában ő játszotta a Tudós szerepét még betegen is.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas művész - akinek egyik felejthetetlen alakítását A tizedes meg a többiek című filmben láthattuk - a főiskola elvégzése után a Nemzeti Színház társulatának tagja lett, ahol 1956-ig játszott.

A forradalom idején, október 23-án tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt a Petőfi-szobornál, szerepvállalása miatt a hatalom azonban eltiltotta a színháztól, ahová két évig nem térhetett vissza. Ötéves József Attila Színházbeli kitérője után 1963-ban visszament a Nemzeti társulatába, melynek évtizedekig meghatározó színésze volt, egészen a tüdőrák miatt bekövetkezett haláláig.

Azon a január 17-i estén légszomjjal küszködött, szemmel láthatóan nem volt jól, alig tudott színpadra lépni, Kozák András vezette kézen fogva a színpadig. Az előadás után az öltözőig is alig tudott elmenni, ereje elhagyta. Néhány óra múlva otthonában érte a halál. 72 évesen, 16 évvel ezelőtt hunyt el.

Fotó: MTVA

34 évesen végezték ki a magyar színészt - 1956 miatt kellett meghalnia

Nézegess képeket!

Elolvasom

Magyar sztárok, akiket egy ország gyászol

Nézegess képeket!

Elolvasom

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat. 

Biztosítsd be a helyed most!

Promóció

Ezt is szeretjük