Sinkovits Imre egy előadáson szeretett bele feleségébe - Haláláig őt szerette
Sinkovits Imre pályakezdő színészként lobbant lángra kolléganője iránt.
Sinkovits Imre színészi pályafutása 1948-ban kezdődött, ekkor került a Belvárosi Színházhoz. Egy évvel később már az Ifjúsági Színházban lépett fel, és az egyik előadáson itt szeretett bele gyönyörű kolléganőjébe, Gombos Katalinba, aki éppen ekkor szerződött vidékről Budapestre. Az Apák ifjúsága című darabban ő keltette életre Dását, partnere pedig a még főiskolásként ösztöndíjas Sinkovits Imre lett.
Két gyerekük született
Hamarosan szerelem szövődött közöttük, három évvel később, 1951-ben pedig össze is házasodtak, abban az esztendőben, amikor Sinkovits Imre megszerezte diplomáját a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Egy évvel később megszületett fiuk, Sinkovits-Vitay András, őt pedig egy lány, Sinkovits Mariann követte. Felnőve mindketten szüleik nyomdokába léptek, és tehetséges színészek lettek.
Sinkovits Imre és Gombos Katalin legendás magyar színészházaspár voltak, akiknek hosszú és boldog házasság adatott meg. Kereken 50 éven át szerették egymást, kapcsolatukat pedig semmi és senki nem tudta kikezdeni, együtt vészelték a nehéz időszakokat és azokat a megpróbáltatásokat, mint amikor a hatalom eltiltotta a színészettől a színészlegendát, mert az 1956-os forradalom idején tízezres tömeg előtt elszavalta a Nemzeti dalt Petőfi Sándor szobránál.
Legendás szerelmüknek csak a halál tudott véget vetni: Sinkovits Imre 2001. január 18-án hunyt el 72 éves korában, halálát tüdőrák okozta. Gombos Katalint annyira megviselte szeretett férje elvesztése, hogy teljesen visszavonult a nyilvánosságtól, és interjút sem adott többé. Gombos Katalin 11 évvel Sinkovits Imre halála után, 2012. november 6-án hunyt el hosszan tartó betegség után. Az Óbudai temetőben Sinkovits Imrével közös sírban helyezték örök nyugalomra.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció