Autószerelőből az egyik leghíresebb magyar énekes lett - A műhelyben énekelt először
Simándy József autószerelőként kezdte pályafutását.
Simándy József a 20. század egyik leghíresebb magyar operaénekese volt, akinek neve és hangja örökre összeforrt a Bánk bán klasszikussá vált Hazám, hazám kezdetű gyönyörű áriájával.
Édesanyja egyedül nevelte
Az 1916-ban született legendás tenorista hétköznapinak egyáltalán nem nevezhető helyen kezdte pályafutását. A szülei kiskorában elváltak, édesanyja pedig egyedül nevelte őt és két testvérét.
Az anyagi gondok miatt egy taxivállalathoz került inasnak. Történelmi pillanatnak lehettek fültanúi munkatársai, hiszen ott énekelt először, és az ő biztatásukra kezdett el magántanulóként éneklést tanulni. Kevés magyar operaénekesről mondhatjuk el, hogy a Szürketaxi vállalatnál tanult autószerelést, de Simándy József náluk kezdte karrierjét, és ott is dolgozott 1939 őszéig.
- Az autószerelő műhelyből mentem oda egyenesen. Szombaton még megjavítottam egy hatalmas, héttonnás teherautót, hétfőn pedig ott ültem az Operaház tenor-kettő szólamában - idézte fel Simándy emlékeit.
Bánk bán örökre összeforrt a nevével
Posszert Emília, a bécsi operaház dívája ingyen kezdte tanítani, azonnal felismerte a fiatalember egyedülálló tehetségét. A Zeneakadémia elvégzése után Szegeden lépett fel először, onnan került Budapestre.
1953. március 15-én énekelte először a Bánk bánt, amellyel a mai napig a legtöbben azonosítják. Két évvel korábban ismerkedett meg leendő feleségével, aki balett-táncosként dolgozott az Operaházban. Nagy volt a korkülönbség közöttük, 18 év, de összeházasodtak. Simándy a későbbiekben fellépett Európa-szerte, Münchenben például 39-szer tapsolta vissza a közönség, annyira szerették.
- Ha 30 évvel később születik, akkor világsztár lett volna belőle. Nem tudok a világon hozzá fogható tenoristát mondani - mondta róla Kovács János Kossuth-díjas karmester az RTL Klub XXI. század című műsorában.
Simándy, a magánember imádta a régiségeket, a kertjét, a borászatot és persze az autókat. Ha nem énekelt, akkor szeretett elvonulni, többek között ezért is vett telket Balatongyörökön, ahol sokat pihent nyaranta családjával.
A legendás tenorista 1997-ben hunyt el 80 éves korában. A Kossuth-díjat már 1953-ban megkapta, az Operaháznak 1990-ben lett örökös tagja. Hangjával, elhivatottságával a mai napig operaénekesek tucatjait inspirálja.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- magánélet
- darvas iván