Az első X-Faktorban kismama volt - Ilyen bombázó lett az énekesnőből

Így néznek ki most az első X-Faktor énekesnői.

Dia

	Shodeinde Dorka végül hetedikként esett ki a tehetségkutatóból, de nem hagyta abba az éneklést. Birminghambe költözött, 2015 óta pedig azért nem nagyon találkozhattunk vele, mivel megszületett második gyermeke, Liam.

Fotó: RTL Klub, Facebook/Shodeinde Dorka

Dia

	A Nyári lányok csinosabbak, mint valaha. Aliz és Edit 2016-ban jelentkeztek második közös lemezükkel, amely a Szép szavak címet kapta. Emellett láthattuk őket a Houdini című musicalben is Polyák Lilla oldalán.

Fotó: RTL Klub, Facebook/Nyári Lányok

Dia

	Szabó Mariann 31 évesen jutott be a legjobb 12 versenyző közé, mentora pedig Nagy Feró volt. Az X-Faktor élő adásaiban négy alkalommal bizonyíthatta tehetségét, de végül kilencedikként kellett elbúcsúznia. Szabó Mariann azóta is fellép Summer Jam nevű együttesével.

Fotó: RTL Klub, Facebook/Szabó Mariann

Dia

	Janicsák Veca a negyedik helyen végzett az X-Faktor első szériájában, ezzel az eredménnyel pedig ő lett a műsor legjobb női hangja. 2011-ben és 2013-ben is önálló albummal jelentkezett, 2015 decemberében pedig életet adott kislányának, Emmának.

Fotó: RTL Klub, Facebook/Janicsák Veca

Dia

	Az X-Faktor hetedik élő show-jában Keresztes Ildikó és Geszti Péter Wolf Katit, míg Nagy Feró és Malek Miklós Takács Nikolast küldte volna haza. Mivel patthelyzet alakult ki a mentorok között, a nézőktől érkezett szavazatok alapján döntöttek a továbbjutókról, ezért aztán végül Wolf Katinak kellett búcsúznia a versenytől. A hatodik helyen végzett énekesnő a mai napig aktív, 2016-ban például két dala is - Szabadnak lenni, Így is jó vagy - slágerlistás lett.

Fotó: RTL Klub, Facebook/Wolf Kati
Ezt is szeretjük
Fotó: