Ezért válik a magyar színészházaspár! Meglepő dolgokra derült fény

Vallomás

Seres Dániel színész tiszta vizet öntött a pohárba.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Seres Dániel, a TV2 Jóban Rosszban című sorozatának szereplője először reagált a magánéletéről szóló pletykákra.

Hét elején az egyik napilap azt állította, még el sem vált feleségétől, de új szerelme már gyermeket vár a színésztől. 

"Nem én léptem ki a kapcsolatból"

Seres Dániel a Best mai számában elárulta, való igaz, hogy hivatalosan még nős, de a felesége hagyta el őt, születendő gyermeke anyjába pedig csak azt követően lett szerelmes, hogy egyedül maradt.

- 2014. november 5-én a feleségem, Réka a fiammal együtt elköltözött, és ott hagyott egyedül, nem én léptem ki abból a kapcsolatból! Fannival, a mostani szerelmemmel csak a következő év májusában jöttünk össze. Addigra a volt feleségem már a bírósághoz fordult - nyilatkozta a hetilapnak a 33 éves sorozatsztár.

Seres Dániel és Gerlits Réka, a Nemzeti Színház társulatának tagja öt évvel ezelőtt egy közös darabnak köszönhetően ismerkedtek meg. A nyilvánosság kizárásával házasodtak össze, kisfiuk, Lázár 2013 áprilisában született meg.

Haumann Petra elvált színész férjétől! 2 évig titokban tudta tartani

Nézegess képeket!

Elolvasom

A Jóban Rosszban rajongóit nagyom meglepte, amikor Seres Dániel tavaly májusban a FEM3 Caféban elárulta, hogy véget ért a házassága.

- Van egy gyászszakasza annak, ahogy két embernek meg kell értenie, elváltak az újaik. Csak ugye a mi esetünkben van egy gyerek, kétéves a fiunk, így sokkal nagyobb az elválás tétje. Nagyon nagy tanulsága volt ennek a helyzetnek, hogy egy férfi és egy nő válik, nem pedig egy anya meg egy apa - mondta akkor a színész.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Fotó: TV2 Sajtószoba

Ezt is szeretjük