Anyagi gondokkal küzd a legendás magyar énekesnő - Már az áramot is kikapcsolták nála
Sebestyén Márta megdöbbentő vallomása.
Ki gondolná, hogy Sebestyén Márta több mint 40 évnyi sikeres karrierrel a háta mögött súlyos anyagi gondokkal küzd?
A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes a Joshi, a legjobb barát című műsor legutóbbi vendége volt. Többek között azt is elárulta, a hazai és nemzetközi elismerések, koncertek dacára nehezen tartja fenn magát: jövedelme annyira rendszertelen, hogy néha még a villanyszámla befizetése is komoly nehézséget jelent számára.
- Nincs menedzser, nincs szponzor. Az ember azt gondolná, már megteremtődött a presztízse ennek a műfajnak, így általam, tehát én vagyok. De annyira rendszertelen a fizetési kultúra a szakmánkban, pláne a hivatalos helyekről. Például sokszor hónapokon keresztül képtelen vagy bevasalni egy honoráriumot, ami számomra döbbenetes. A számlák persze attól még jönnek. És nem mondhatom a szolgáltatóknak, hogy majd amikor megkapom végre a járandóságomat, akkor tudok fizetni. Ilyenkor bajban vagyok! – árulta el a népdalénekesnő Joshinak, akinél nem is olyan régen már az áramot is kikapcsolták.

- Kikapcsolták nálunk az áramot egy napra, bár ebben volt egy csomó hülyeség is, mert nem kaptunk meg egy értesítőt, amelyet a postás nem dobott be. Remélem, majd a gyerekeim sem hagynak magamra, és nem jutok koldusbotra. Más kérdés, hogy ennyi lemez után miért kellene koldusbotra jutnom. Azért, mert jogdíjakat sem kapok. A népdaloknak nincs szerzőjük, így sem előadóként, sem szerzőként nem kapok - árulta el a műsorban.
Fotó: Facebook/Joshi, a legjobb barát
"Engem a feleségem tart el!" A magyar énekes havi 60 ezerből él
Nem Aradszky László az egyetlen hazai énekes, akinek megalázóan csekély a nyugdíja.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- nyugdíj
- medveczky ilona
















