Sárosdi Lilla újra megszólalt: nyolcnál is több áldozat van a Marton László-ügyben
Sárosdi Lilla az ATV híradójában azt mondta, nyilvánvaló volt, hogy Marton nem fog perelni.
Kedden a Független Hírügynökség azt írta, értesüléseik szerint Marton László eláll attól, hogy beperelje Sárosdi Lillát, aki október 14-én a Facebook-oldalán írt arról, hogy 20 évvel ezelőtt szexuálisan zaklatta egy ismert magyar rendező, színházigazgató, aki azóta is fiatalokat tanít. Az elmúlt napokban nyolc másik nő is felsorakozott mögötte hasonló történetekkel, Sárosdi Lilla pedig október 19-én végül megnevezte azt az embert, akiről mesélt: Marton Lászlót. A rendező egy nappal később közleményben tudatta, a személyét érintő szexuális zaklatási ügy tisztázásáig lemondott főrendezői állásáról, emellett hasonló indokkal kérte a Színművészeti Egyetemen tanári működésének szüneteltetését is.
Sárosdi Lilla az ATV híradójának azt nyilatkozta: nem lepte meg, hogy Marton László elállt attól, hogy beperelje.
- Nem lepődtem meg rajta. Elég nyilvánvaló volt, hogy nem fog perelni, pontosan azért, mert ekkora társadalmi ügy lett belőle, és ennyire sok áldozat szólalt meg végül, akikkel hasonló dolog történt, mint velem.
- Eddig nyolcan sorakoztak fel Ön mögött. Lennének többen, ha bíróságra kellene menni? – kérdezte a színésznőt a műsorvezető.
- Tudok olyanokról, akik velem tartják a kapcsolatot, és egyelőre nem mernek előlépni, de természetesen vannak.
Sárosdi Lilla azt is elmondta, úgy érzi, most Marton Lászlón az ország szeme, nem mindegy, mit üzen a jövőbeni áldozatoknak és elkövetőknek.
- Mivel nekem nincs lehetőségem a jogi lépésekre, azt szeretném, hogyha bocsánatot kérne, és ezzel példát mutatna. Így tudna szerintem ő is emelt fővel kijönni ebből a helyzetből.
A színésznő arról is beszélt, hogy az első nyilatkozata után kis idővel rájött arra, hogy Marton László neve nem hallgatható el, mert csak úgy lehet megérteni a problémát, ha az elkövetőt és az áldozatot is megnevezzük. Csak innentől lehet róla beszélni, feldolgozni. Azt is szeretné, ha hasonló esetek nem évülnének el öt év után, mert az áldozatok példája is mutatja, hogy nagyon sok időn, akár több éven keresztül is hordozzák magunkban a zaklatás történetét, és még közeli hozzátartozóknak sem képesek róla beszélni.
- Nem a skalpokat akarom lebegtetni, hanem értsük meg, hogy itt mi történik, ezen hogy tudunk változtatni. Ezért is üdvözlöm a Vígszínház és a Független Előadó-Művészeti Szövetség kezdeményezését, hogy legyen egy anonim bejelentő vonal. Persze, ezekhez szakemberek is kellenek, akik tudják ténylegesen működtetni.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!