"Elkapta a csuklómat" - Sarka Kata ma reggel elmesélte, hogyan akarta őt felszedni Donald Trump
Sarka Kata ma a Reggeli Show-ban mesélte el az esetet.
Donald Trump állítólag bizarr szexbotrányba keveredett Moszkvában, amiről az Index is részletesen beszámolt, az ügy kapcsán pedig Sarka Katának is van egy elképesztő élménye a beiktatás előtt álló amerikai elnökről. A modellből lett műsorvezető még 2013-ban a Miss Universe döntője miatt utazott Moszkvába férjével, Hajdú Péterrel, Andy Vajnával és annak feleségével, Vajna Tímeával, ahol elmondása szerint Donald Trump kikezdett vele.


Sarka Kata ma a Reggeli Show-ban idézte fel emlékeit Sebestyén Balázséknak az esetről.
- Az afterpartin történt, tízfős testőrkoszorú kísérte Trumpot, ami egyszer csak odaért mellénk, aztán kinyúlt egy kéz, elkapta a csuklómat, behúzott ennek a koszorúnak a közepébe, és akkor kezdődött ez a beszélgetés. Te ki vagy, kérdezte tőlem, és én annyira zavarba voltam, hogy csak annyit tudtam mondani, Hungary. Aztán megkérdezte, hogy egyébként ki vagyok, aztán átadta a névjegykártyáját, aminek a hátuljára ráírta a szobaszámot - mondta Sarka Kata, aki hozzátette, hogy egyébként ugyanabban a szállodában laktak, később pedig Hajdú Péter viccesen megkérdezte tőle, hogy benézzenek-e a buliba.
Fotó: Facebook/Sarka Kata
Sarka Kata mélyen kivágott estélyiben - A gálán minden szem rátapadt
Képeken Sarka Kata legszebb és legszexibb ruhái 2016-ból.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
















