
Sánta Laci és Juliska ritkán látott kisfia - A 3 éves Lacika enni valóan huncut gyerek
Sánta Laci és Juliska kisfia, Lacika mindkét szülőjére hasonlít.

Sánta Laciról a Nyerő Páros óta tudjuk, mennyire szereti gyönyörű feleségét, Széphalmi Juliskát. A népszerű színész és táncos felesége öt éve ismerkedtek meg, közös előadásuk, a Mamma Mia! próbái alatt szerettek egymásba. A színész nem sokat várt a lánykéréssel, a 100. előadáson kollégái körében térdelt le, és jegyezte el kedvesét.
Házasságkötésük után nem sokkal megszületett közös gyermekük, a ma már hároméves Lacika. A kisfiú édesapja huncut mosolyát örökölte, orrocskája és szemei viszont a táncos anyukájáéra emlékeztetnek.
Sánta Lacika huncut kisfiú
Sánta Laci és Juliska nem sokszor mutatják meg Instagram-oldalaikon csemetéjüket. Amikor mégis posztolnak róla, nem győzik hangsúlyozni, milyen belevaló a kisfiuk. A színész legutóbb a Madách Színház Mikulás-ünnepségén örökített meg pillanatokat. A kép alatt elmondta, mennyire büszke volt a kis Lacika bátorságára.
"Képzeljétek, nagyon bátor volt az én drága kisfiam! Ő volt az első, aki a Madách Színház által rendezett Mikulás ünnepségen a nagy szakállú elé állt majd beleült az ölébe. Olyan jó volt látni, mennyire bátor és felszabadult! Persze ezerrel magyarázott a Télapónak az autókról, balesetekről, tűzoltókról... de mikor arra kérték, hogy mondjon egy verset vagy énekeljen egy dalocskát, akkor inába szállt a bátorsága.Mégis olyan büszke voltam rá! Imádom a családom!"
Friss fotókon megnézheted, mennyire aranyos Sánta Laci és Sánta-Széphalmi Júlia kisfia, a hároméves Lacika.
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Türkiz cirkóniával díszített ovális ezüst ékszerszett15 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
OLVASD EL EZT IS!