Rúzsa Magdi 18 éve rövid, tépett hajjal: a Megasztárban szinte más ember volt
Rúzsa Magdi rengeteget változott, mióta egy ország ismerte meg a Megasztárban. Mutatjuk, mennyire más volt.

Az első és a második évad elsöprő sikere után egyértelmű volt, hogy a Megasztár harmadjára is elstartolt a TV2 képernyőjén: a szériát Rúzsa Magdi nyerte meg – akkor még nem is sejthette, hogy 18 évvel később ő fog az ítészek székében helyet foglalni.
Nekünk, nézőknek pedig mai szemmel furcsa a régi fotókat és felvételeket látnunk róla. A tehetségkutató idején nagyon másképp nézett ki, mint most.
Rúzsa Magdi a Megasztárban
Mivel évek óta hosszú frizurát hord, így tényleg nagyon szokatlan, hogy a Megasztár során rövid, tépett haja volt, így nézett ki akkor:

Az öltözködése is merőben más volt 20 esztendős korában, míg most a nőiesen klasszikus eleganciát képviseli a színpadon és televízióban, akkor a rockerstílus és a lezserebb szerkók álltak közel a szívéhez.
Egyébként a válogatóján még hosszú haja volt, igaz akkor is nagyon nem úgy nézett ki, mint napjainkban. Így ismerte meg az ország 2005-ben:
AC/DC-t énekelt, amivel lenyűgözte a zsűrit, és volt valami, amit kiszúrtak a megjelenésével kapcsolatban: mezítláb ment be a válogatóra.
Ő Rúzsa Magdi jóképű férje: a ritkán látott Vilmossal 13 éve vannak együtt
Rúzsa Magdi férjével Spanyolországban készített romantikázós szelfit. Szétdicsérték őket a kommentelők.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Megasztár