Rúzsa Magdi gyerekei egyáltalán nem hasonlítanak: a 3 és fél éves Keve, Zalán és Lujzi ilyenek
Rúzsa Magdi két fia teljesen más személyiség, egyetlen dolog van, amiben hasonlítanak az ikrek.
Három és fél év – ennyi telt el azóta, hogy Rúzsa Magdi életet adott hármas ikreinek. Ahogy telik, múlik az idő, Keve, Zalán és Lujzi személyisége egyre jobban kirajzolódik.
Bár a csemetéket az Instán sokszor megmutatja, mégis keveset tudunk róluk. Az arcukat még soha nem láthattuk, hiszen édesanyjuk kizárólag olyan képeket tesz közzé, amelyeken vagy hátulról fotózták őket, vagy olyan pózban, hogy ne lássuk a pofijukat.
Rúzsa Magdi ikrei ennyire különböznek
Az sem sűrűn fordul elő, hogy a tévében meséljen az ikrekről, a Fókusszal viszont most kivételt tett.
Elárulta, nehezen tért vissza a színpadra aztuán, hogy édesanya lett. Három kicsi gyerek mellett nem volt egyszerű feladat, hogy összehangolja logisztikailag a munkát, azaz a koncerteket, fellépéseket. Mára viszont már olajozott gépezetként működik a család.
Arra is kitért, milyenek a gyerekei. Noha ikrek, egyáltalán nem hasonlítanak egymásra – Keve és Zalán, a két fiú különbözőbbek nem is lehetnének.
- Az egyik kisfiam inkább visszahúzódó, őt inkább a kézzel bütykölős, mérnöki dolgok érdeklik - ezt nem tőlem hozta. Keve kisfiamon pedig azt látom, nagyon fogékony a mondókákra, a zenékre. Ő szeret magában elénekelgetni.
Van valami, amiben viszont megegyeznek, a türelmetlenség – az énekesnő elárulta, ezt tőle örökölték.
Rúzsa Magdi kislánya esküvőn járt: habos-babos ruhában Lujzi kis hercegnő volt
Rúzsa Magdi kislánya a habos-babos ruhácskájában álomszép volt a kommentelők szerint, felrobbant az Insta.
ElolvasomCover-fotó: RTL
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
















